*Fray Liz* Mélyrepülés 1. fejezet

Fray Liz

Mélyrepülés
Első fejezet

A két férfi kezét tördelve áll az asztal mellett, és teljesen megbűvölten figyelik a kis lapot, ami az egész életüket megváltoztathatja.
Egyikőjük se tudja, hogyan jutottak el ide, de most ebből kell valahogy talpra állniuk, ami ugyan többször sikerült, de most egészen más a helyzet.
- Mitévők legyünk, Louis? - kérdi a zöld szemű, göndör hajú férfi, teljesen reményvesztetten, aki valahogy kirí a megkopott konyha környezetéből elegáns vonásaival és szikár alakjával. Nem tűnik ide illőnek, de mégis ez az élete, ezt dobta neki a gép.
- Fogalmam sincs - feleli a nála jóval alacsonyabb férfi megtörten, azok görnyedt testtartásával, akik gyakran harapnak citromba az életben. - De én nem bírom ezt, Hazz - suttogja üresen, és a sárga csekkre mered élettelenül, amin olyan összeg áll, amit nem tudnak kifizetni. Kék szemei lassan a mellette lévő felszólításra siklanak. Az jelenti inkább a nagyobb problémát, mert egy hét alatt lehetetlenség összeszedni ennyi pénzt, és mindketten tudják ezt nagyon jól.
- Szerelmem, ne... Ne csináld ezt, erős vagy. Máskor is talpra álltunk kilátástalannak tűnő helyzetekben, nem küldhet két, alig tízszer tíz centis lap a padlóra. - A göndörke teljes átéléssel beszél, szemeiben hirtelen tűz lobban, amire Louis mindig is büszke volt, és mindig meghatotta, hogy a legapróbb dolgokra is milyen érzelmesen tud reagálni. Most is ugyanúgy lenyűgözi őt élete párja, mint oly sok évvel ezelőtt, amikor először látta azon a varázslatos, iskolai bálon, ahol mindketten félve szemeztek csak a másikkal, nehogy szemet szúrjanak valakinek az akkor még veszélytelennek tűnő játékukkal. De sajnos az az időszak elmúlt, és most csak egymásra számíthatnak.
- Harry, az utcára kerülünk, nem fogod fel?! Semmink se lesz! Ezek az emberek, akik idejönnek, nem fognak azzal foglalkozni, hogy a hálóban egy alig kétéves gyerek alszik! Az se fogja őket meghatni, hogy... hogy… ezzel tulajdonképpen megölnek minket, ha kitesznek télen. - Az elején Louis hangja még éles, és hangos, aztán ugyanúgy elhalkul, ahogy szívébe apró szúrást érez, amint elképzeli az általa felsorolt dolgokat.
- Shh - csitítja nyugodtnak tűnő szerelme, és óvatos mozdulattal átöleli az apró, visszafojtott sírástól néha megremegő testet. Louis szó nélkül, fájó grimasszal fordul bele a biztonságot nyújtó ölelésbe, és görcsösen kapaszkodik Harrybe.
- Félek - sírja el magát a kisebbik.
- Tudom, én is tartok ettől, de mindenre van valami megoldás - suttogja Harry, akinek Louis őszinte szavai felérnek egy hatalmas pofonnal. Az, hogy nem képes rendesen gondoskodni a családjáról, teljesen kikészíti, de nem fordíthat nekik hátat, hiszen értük él, Louis-ért tett anno mindent.
Egy szerelem akkor szerelem, ha jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és ugyan nem volt alkalmuk esküvőre, de tettek egymásnak fogadalmat, ami Harry szerint még szebb és őszintébb is volt, mint egy nyilvános szertartás. Hiszen azokon az eseményeken csak a nagyzolás, magamutogatás megy, a valódi érzelmeket kevésszer lehet kivenni a csillogás, és az alkohol ködétől.
- Mi lesz Jamie-vel? - szipog Lou, mikor már nem csak zokogásra képes.
- Miatta nem kell aggódni, egyetlenem, neki semmiképp se lesz baja - feleli Hazz, miközben Lou tincseit söpri ki a homlokából, hogy puszit adhasson az enyhén ráncos, de imádott homlokra. A kisebbik szájába harapva bólint, és igyekszik nem arra gondolni, hogy elvehetik tőlük még a kicsikéjüket is, aki sokszor a napjuk fénypontja.
A kis csöppséget még csak tavasszal, közel nyolc hónapja fogadták örökbe, de ennyi idő épp elég ahhoz, hogy örök, és mély sebet ejtsen rajtuk, ha nem lehet többet velük.
Mindig is szerettek volna egy kisbabát, de mivel mindketten férfiak, ez kicsit nehezebben ment nekik, és többször el is utasították a kérelmüket az anyagi helyzetük miatt.
Harry ebben a rémes csendben már azon gondolkodik, hogy mit tehetnének. Az ő könyvtáros állása egész biztos nem hoz plusz pénzt, hacsak nem lesznek hálásak az emberek azért, hogy rájuk szól. Louis pedig egy bárban dolgozik hétfő, illetve szerda éjjelente, ahol valójában csak mosogat, mert kétbalkezes, és a pincérkedést nem neki találták ki. Ha nagy ritkán hordhat ki italokat, kap borravalót rendesen, mind a női, mind a férfi vendégektől.
És Harrynek erről beugrik valami, egy mocskos kis ötlet, amit soha nem kényszerítene rá Loura, akit így is minden megvisel, és soha nincs megelégedve önmagával. Na és ő mit tenne, ha ezzel megmenthetné szedett-vedett családját? Örömmel, minden büszkeségét félretéve sétálna bele a helyzetbe, és csak arra gondolna, hogy ezzel egyedül önmagán okoz sebeket.
Louis közben lassan megnyugszik, és Harryre irányul a figyelme. Látja rajta, hogy agyal valamin, de tippje sincs, mi járhat szerelme fejében. Finom, körkörösen cirógató mozdulatokkal tarkóját kezdi simogatni. Nagyon jól tudja, hogy ez megnyugtatja, és megelőzi - vagy inkább csak enyhíti, de váltig állítja, hogy meg is akadályozza - a sok stressztől keletkező fejfájását.
- Min gondolkozol? - kérdi Lou, mire Harry kizökken, és belefúrja pillantását a másik kékségeibe, amik zaklatottak, de közel sem tükrözik azt a mély fájdalmat, amik a lelkük apró repedéseiben már évek óta hordoznak.
- Hogy hogyan lehetne megoldani ezt az egész katyvaszt. Felelősnek érzem magam, amiért megint egy gödörben vagyunk, méghozzá az eddigi legnagyobban.
- Nem csak a te hibád, ehhez ketten kellettünk - rázza a fejét Louis, és egy szomorkás mosollyal megfogja a kezét, majd puszit nyom rá, miközben szorongatja is.
- Tudom, de téged nem tudlak okolni! - sóhajt a zöld szemű, és újból Louis homlokát bombázza édesebbnél édesebb puszikkal.
Ezek a meghitt pillanatok egy időre mindkettőjükkel elfeledtetik aggodalmuk okát, és egyre jobban belefeledkeznek a másikba.
Hazz már Lou ajkait becézi, és hátát szántja végig hosszú, zongoristákéhoz hasonlatos ujjaival, amikor hálójukból Jamie panaszos kis hangja tölti be a ház csöndjét.
A kis pocok - mert előszeretettel becézik így - bőszen szólongatja Apát, meg Apucit.
- Szeretlek - szakad el szerelmétől Harry, és még egy csókot ad szíve csücskének, amibe minden félelmét, ígéretét, szeretetét, hűségét igyekszik belesűríteni, ennek pedig az az eredménye, hogy Lou szemébe könnyek gyűlnek, és egész testében megremegve, megroggyanó térdekkel viszonozza Harry szerelmes támadását.
- Csak miattad élek - mondja komolyan Louis, de mikor meghallja gyermekük újabb, még panaszosabb kiáltását, őszintén felkuncog, és megpuszilva Harry ajkait letörli könnyeit, majd szobájuk felé indul kicsusszanva az ölelésből. - Na meg a kis Jamie miatt - gagyog már az említettnek, akit máris karjaiban tart.
Harry ábrándosan figyeli kis családját, miközben megágyaz, hiszen éjfélre jár már az idő, ő pedig holnap is korán kel, és úgy érzi, ráfér a pihenés ezután a hosszú, leterhelő nap után. Mire Louis beimádkozza a kicsit az ágyába, és el is altatja, Harry már majdnem teljesen kiütve, félálomba vackolja be magát a takaró alá, és csakis arra vár már, hogy Lou kis teste körülölelje.
Louis még a fürdőbe siet, és hideg vizet fröcsköl az arcára, aztán a mosdókagyló két szélére támaszkodva farkasszemet néz önmagával a tükörben.
Azon gondolkodik, mennyivel könnyebb lenne elviselni ezt, ha nem a szívében felgyülemlett maró fájdalomra kéne csak koncentrálnia, hanem végre érezhetne valamit fizikailag is, ami felülmúlná a lelkébe beköltözött folyamatos őrlődést.
Elég lenne számára egy aprócska seb, amiről Hazznek simán bemagyarázhatná, hogy baleset, és akkor ő is megkönnyebbülne. Remegő kézzel, és halk, sípoló légvételekkel nyúl az egyik eldobható borotva után, és úgy mered rá, mintha ettől a kis, egyszerű tárgytól kaphatna megváltást.
Fanyar mosoly ül ki az arcára, ugyanis valóban könnyedén elnyerhetné azt.
Nem is agyal sokat, csak könyökhajlatához nyomja a pengékkel borított részt, aztán szájába harapva egy határozott, de nem túl erős vágást ejt a régebbi, hasonlóan ártalmas cselekedeitől fodros bőrén.
Mikor felfogja mit tett, és milyen beteges megkönnyebbülés árad szét benne, leejti a borotvát.
Kitör belőle a zokogás, aztán csak áll, és szorongatja a karját, amin apró patakokban csordogál a vére, majd hull le a tompa fénnyel megvilágított csempére, hogy ott is megpecsételje gyengeségének következményét.
Ezer meg ezer gondolat cikázik át az agyán, és mindegyikkel önmagát ostorozza.
Harry a fürdőszobából kiszűrődő furcsa hangok miatt nagy nehezen összeszedi magát, és elcsoszog a helyiségig, aminek ajtaját Louis elfelejtette bezárni. Mikor a férfi megpillantja Lout, amint a szoba közepén, egy szál alsóban ácsorog a meleg ellenére talpig libabőrösen, és számára értelmetlennek tűnő dolgokat motyog, miközben vérző karját markolássza, amiből a lecsöppent, padlón heverő kis foltot bámulja alig pislogva, úgy érzi, valami elpattan benne, és elhagyja. Hányinger, és rosszullét tör rá, hogy Louis alig pár óra leforgása alatt megint ilyen állapotba került.
Sav tolul fel torkán, közben meg a szobájukban békésen szunyókáló fiukra gondol.
Hogyan lehetnek ilyen elcseszettek a szülei, akik igazából mindennél jobban szeretik őt - na, meg egymást -, és tényleg a legjobbat akarják, ami valahogy soha nem jön össze?!
- Louis! - szól kicsit erőteljesebben a férfi, aki lassan átszeli a kettőjük között lévő fizikai távolságot, és megáll Louis mellett, aki lassan felemeli fejét, hogy pánikkal teli szemével Harryébe nézzen.
- Nem... Nem akartam Harry... Nem, én ezt nem is tudom, miért... Olyan egyszerűnek tűnt, nem is gondolkodtam. Könnyen megvágott, és megkönnyebbültem - motyog Lou, és háta mögé próbálja rejteni sebesült karját - amiből már épphogy szivárog valami -, de aggódó, és önmagát tehetetlennek érző szerelme ezt nem hagyja neki, hanem megfogja vékony alkarját mindkét kezével. Nem törődik Louis vörös vérével, hiszen az is a kis idióta alkotója, akit még az ilyen butaságai ellenére is szeret.
- Nyugodj meg, egyetlenem, semmi baj! Ezt most szépen lekezelem neked, közben pedig elmondhatsz mindent. Ugye tudod, hogy mindent elmondhatsz, és ez felesleges volt? Attól még, hogy bántod magad, a problémák ugyanúgy valóságosak, ez csak ideiglenes megoldás lehet, Lou. És szerinted mit csinálnék nélküled? Ha ez a seb véletlenül mélyebb lett volna, te pedig már ájultan hevernél? Csak egy kicsit gondolj rám, illetve ránk is, szívecském! Az soha nem megoldás, ha magadat bántod, de ezt már megbeszéltük párszor - beszél Harry lassan, és megnyugtatóan, de arca két oldalán patakokban folynak könnyei. Minden egyes szó igaz, ami elhagyta a száját, de rémes, hogy Louis megvágta magát, ugyanakkor valóban tisztában van a miértjével is.
- Nem is gondolkodtam - harap ajkaiba Lou, és már ő is könnyeivel küszködik látván Harry megviselt pillantásait, amit ugyan próbál leplezni, de pontosan az elől az ember elől, aki minden apró rezdülését ismeri, valljuk be, nem fogja tudni. - Egyszerűen csak addig tépelődtem, míg a kezembe nem került, aztán arra eszméltem, hogy megtettem, és vérzek, ami jól esett, de teljesen összetört. Te is úgy gondolod, hogy összetörtem? - szipog, és akaratlanul is Harryhez bújik nem törődve azzal, hogy bepiszkolja a vérével.
- Nehéz ez az időszak, de én még mindig bízom benned. Csak tarts ki! Könyörgöm! - rázza a fejét, és pillantásában Lou tényleg látja az esdeklést.
Meg kell emberelnem magam, nem hagyhatom magára Harryt, különben előbb-utóbb mindketten elbukunk ebben az életnek nevezett játékban - fut át Louis agyán, és nem tudja honnan - talán Harry ábrázata, talán a vágás miatt -, de hirtelen elszántságot érez.
Igaz, még mindig teljesen ramatyul van, meg a padlón, főleg a tudattól, hogy a borotvához nyúlt, de rádöbbent, ha csak hisztizik, és nem is küzd, soha nem lesz jobb semmi sem.
- Megígérem! Esküszöm Harry, de kérlek, segíts! - mondja, és apró lépésekkel a hálóba húzza szerelmét, aki egyre jobban össze van zavarodva vele kapcsolatban. Ezeket a hangulatingadozásait nem igazán tudja hova tenni, és csak reménykedik, hogy ennyi volt Louis visszaesése.
- Nagyon szeretlek - motyogja Hazz, és befekszik az ágyba, Louis pedig mögé heveredik, majd nagykifliként rácsavarodik a nála jóval nagyobb férfira, de a megszokás az megszokás.
- Én is szeretlek. Ezért kérlek, segíts, hogy ne tegyek többet ilyet. Az éles tárgyakat tedd el valahová, nem akarok kísértésbe esni, ugyanis nagyon félek ezután. - Lou hangja halk, de elszánt, igaz ő maga sem tudja, mire is szánta el magát pontosan.
Harry szó nélkül felkel, és eleget tesz a kérésének, aztán lekezeli Louis-t, aki közben hálásan simogatja a combjait.
Még egy kicsit beszélgetnek semmiségekről, hogy oldják a komor hangulatot, de túlságosan eluralkodik rajtuk a fáradtság, ezért csak apró érintésekkel fejezik ki, mennyire szeretik egymást.
Louis úgy alszik el, hogy teljesen bizonytalan a holnappal, a jövővel kapcsolatban, de annyit biztosan tud, hogy ezt a karácsonyt - az első családban töltött karácsonyát! - szeretné valahogyan széppé tenni. Reménykedik abban is, hogy ez sikerülni fog, és nem az agyát ellepő sötét gondolatok fognak győzedelmeskedni, miszerint Harry sokkal jobban járt volna úgy, ha nem küzd a szerelmükért minden s mindenki ellen.
Akkor lenne pénze, jól fizető állása, normális élettársa, és csak úgy, általában meg van győződve arról, hogy boldogabb lenne nélküle.
Harry vele szemben hamar elalszik, legyőzi a kimerültség, de még álmában is érzi a feszültséget meg a szorongást, ami most így vagy úgy, de az utolsó ilyen lesz, amin együtt mennek keresztül, és ezt nagyon jól tudja.
Ő még mindig ugyanúgy - sőt, jobban - szereti Louis-t, ezért mindent meg fog tenni, hogy megmentse.
Másnap reggelre a göndör hősies gondolataiból semmi sem maradt meg, ugyanis a kemény öt óra alvás valahogy elfeledtette vele, és csak az maradt meg benne, hogy ”megmenteni”. Nos, ez, ebben a hajnali órában arra korlátozódott a számára, hogy megmentse magát a késéstől, illetve attól, hogy visszaboruljon a hívogatóan rendetlen ágyba, amiben épp Louis ébredezik.
A kómás férfi lassan eszmél csak fel, és pár percig csak élvezi az alvás-ébrenlét közötti vékony határt, ahol még nem érzékeli a valóság súlyát. Mikor áttöri ezt a kis burkot, egyszerre rándul görcsbe gyomra, önti el az aggodalom, és sajdul meg könyökhajlata. Nagy nehezen kiszáll a párnák és takarók közül, majd gyorsan magára kapja Hazz egyik bő ingét, aztán ki is csoszog hozzá. Nem igazán tudja, mit mondjon, mindkét keze remeg. Fél, hogy Harry elítéli tette miatt, hiszen már évek óta nem fordult elő ilyen.
Valójában tegnapig semmi baja sem volt, nagyon hirtelen rántotta magával ez a kilátástalanság.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - mosolyog fel rá a kis kétszemélyes - de rácsatolható etetőszékkel ellátott - asztalnál reggeli pirítósát eszegető Harry, amitől Louis is egy apró - ámbár ideges - mosolyt villant, aztán odasiet párjához, hogy egy lágy csókkal ajándékozza meg.
- Az ébredésig minden tökéletes volt! - sóhajt Lou, és helyet foglal a zöld szemű ölében, akinek ez a pozíció teljesen természetes, és már karolja is át a kis testet, hogy a megszokott módon cirógathassa pociját.
- Most is az, csak nem látod az esőfelhőktől a napot - nyom puszit két falat között Louis borostás állára, majd bekötözött karját nézegeti fél szemmel. Reméli, nagyon reméli, hogy ez volt az utolsó ilyen, mert ezek Harryt teljesen kikészítik.
Hiszen valójában Louis az igazi családfő, és ha ő nem mosolyog, lassan mindenkire átragad élettelen hangulata, ami egy idő után belülről égetné szét az alapból harmonikus és szeretettel teli kis családot. Harry pedig kételkedik abban, hogy az ő optimizmusa elegendő lenne mindannyiuknak, és tudja nagyon jól, mennyire magára veszi még akár a teljesen ismeretlen emberek véleményét is.
- Megszólalt a közmondáskönyv! - kuncog szemeit forgatva a kisebbik, aki sikeresen elcsent pár falatot.
Harry csak megrázza fejét, aztán leteszi öléből Lout, és a fürdőszobába vonul, hogy megfürödjön, de amikor belép a kis helyiségbe hányinger tör rá, amit nem is tud visszafojtani, hanem letérdel a vérrel szennyezett padlóra, miközben már szorítja is a hideg műanyag két oldalát. Kiadja magából a reggelijét, és remegve térdel még, miközben igyekszik kizárni azt, hogy Louis cselekedete tegnap este nem semmiség volt, hanem komoly probléma, mert, ha valaki ilyenre képes, nem okoz nagyobb gondot más, sokkal komolyabb dolog elkövetése sem, nem igaz?
Végül valahogy rászánja magát, és feltakarítja a nem is olyan nagy cseppeket. Csak a fantáziája, meg az ellenérzések nagyították fel, és csupán pár másodpercre ugrott lelki szemei elé a kép, ahogy Louis éltető, mélyvörös vére borítja - majdnem - minden négyzetcentiméterét a helynek.
- Harry, vettem neked elő ruhát, és... - Louis nem fejezi be mondatát, mert rádöbben mivel is foglalkozott az elmúlt húsz percben szerelme. - Ó - nyög ki végül ennyit, és igyekszik legyőzni a késztetést, hogy kirohanjon a lakásból, majd egészen a parkig szaladjon, ahol annak idején annyi időt töltött Harryvel. Még most is szereti azt a helyet, habár mára már lepukkant, a padokat ellopkodták, a legtöbb fűvel borított részt pedig benőtte a gaz, és eluralkodott az enyészet.
- Ne aggódj, semmiség volt! - Hazz próbál lazának látszani, de Louis nagyon jól látja, mennyire megviselte, hogy újból szembesülnie kellett a gyengeségével.
- Ne butáskodj, ehhez igenis nagy lelki erő kellett. Mondtam már, mennyire büszke vagyok rád? - mosolyog Louis hálásan, Hazz pedig örül annak, hogy így reagált, hiszen azért félt, hátha kiakad majd.
- Őszinte legyek, vagy hagyjam, hogy fényezz?
A két férfi félúton találkozik, ahol egy szoros, kapaszkodó ölelésben forrnak össze. Mindkettejüknek szüksége van a támogatásra, amit csakis egymástól remélhetnek.
- Fényezlek. Szóval irány a zuhanyzó, különben elkésel - kacsint Lou, és közben már taszigálja is hátrafelé nevetgélő, de engedelmeskedő párját.
- Mi? - kacag tovább a göndörke. Ledobja a ruháit, és már be is áll a zuhany alá, aztán Louis is csatlakozik hozzá, habár sérült kezét félti, ezért csak megáll a vízsugár szélénél.
- Megfürdetlek, úgyis nagyon szeretek hozzád érni! - sóhajt a kisebbik a kelleténél kicsit kéjesebben, és fejben azt számolja, mikor voltak együtt utoljára? Másfél hete? Talán kettő?
Nem tudja pontosan, de most, hogy Hazz szikár, kecses alakját figyeli, amin minden vízcsepp külön kis ösvényt alakít magának hibátlan bőrén, határozottan megkívánja, és szívesen lenne a kis patakok helyében, hogy ő is garázdálkodhasson a tökéletes testen. Ösztönösen közelebb húzódik Harryhez, és hozzásimul, miközben végigcsókolja a kulcscsontját.
A göndör rögtön reagál a finom, de annál több hevességgel megáldott mozdulatokra, és hosszú ujjait kényeztető párja kusza, barna tincsei közé fúrja.
- Szerelmem, ugye tudod, hogy fürdésről volt szó? - kérdi Hazz halk, de mély hangján, mivel nagyon jól tudja, ha most ebbe belemenne, akár órákig sem szabadulna, amire most nincs ideje.
- Ha bekenlek szappannal, tisztább leszel, nem igaz? Közben bármit tehetünk - harap ajkaiba Louis.
- Ez azért erős túlzás. Sajnálom, kicsim, de ebben a pillanatban idő és pénz szűkében is vagyunk - motyogja Hazz, és elzárja a vizet, amiről valahogy elfeledkeztek.
- Gyors leszek - biccent aprót Louis, közben pedig már szappanozza is Harry testét. Nem időzik el sehol, nehogy elkéssen, és mikor végez, gyorsan le is öblíti róla a habot. Egy törölközőbe burkolja, aztán összefogja a haját egy aranyos kontyba.
- Köszönöm - mosolyodik el Hazz, és puszit hint a kis kékszemű szájára.
- Nincs mit - legyint amaz boldogan, mert ezektől az apróságoktól mindig úgy érzi, egyre inkább belebolondul Harrybe, aki egy kacsintás kíséretében már öltözni is kezd a kikészített ruhákba.
- Ígérem, bepótoljuk majd - mondja sejtelmesen, és már viseltes, de így is elegánsabbnak kinéző cipőjét kapja magára, ami valójában egy csizmácska.
- Ezt örömmel hallom! - nevet fel Lou, és még egyszer karjaiba zárja szerelmét, aki aztán kisétál az ajtón, hogy szokás szerint munkába induljon, ezzel egyedül hagyva Louis-t majdnem egész napra.
Harry gyalog megy, sietős és elnyújtott léptekkel a pár utcával arrébb lévő városi könyvtárba, ahol ruhatárosként dolgozik. Imádja a könyveket, sokáig író szeretett volna lenni, de sosem volt olyan ötlete, amit papírra vethetett volna, így, mint sok ember, ő is megmaradt a csendes olvasó szerepében. Az írókhoz hasonlóan, neki is az olvasás a szenvedélye, csak ő nem vesz részt a megalkotásban, hanem, úgymond a kész termést szüreteli csak le, ami természetesen a legnagyobb élvezetet nyújtja.
Az egész napot tervek szövögetésével tölti, hogy hogyan szerezhetnének pénzt.
A fizetésük sehogyan sem elég, segélyt pedig így is nagy nehezen szereztek, amit viszont hónapok óta nem küldtek nekik.
Mi maradt? - fut át Harry agyán.
A lottózás, meg a szerencsejátékok eleve ki vannak lőve, hiszen azzal többet lehet veszíteni, mint nyerni. Főleg, hogy egyikőjük se jártas az ilyenekben.
Az a baj, hogy ő maga sem tud olyan sok pluszt elvállalni, mert a munkaideje megköti a kezét, szóval értelemszerűen csak Louis marad.
Az egyértelmű, hogy több munkát akar majd vállalni a bárban, vagy ideiglenesen pincérkedni szeretne, és rákérdez a főnökénél, hiszen mindig el szokta érni valahogy.
De ez csak éjszakai meló, és jobb esetben is csak hetente négyszer, ami még mindig kevés.
Van egy szabad éjjele ezen kívül, és kettő teljes napja, mert Harry hétvégén tud figyelni Jamie-re.
- Jó napot, kedveském! Mire ez a nagy búslakodás? - Az idős, mindig vidám Mrs. Smith támaszkodik a ruhatárat határoló pultra. A hölgy minden héten kétszer jön takarítani, és az évek során belopta magát Harry szívébe, ugyanis a színes tunikákba meg állandóan klumpába járó asszonynak mindig volt valami minden nehézséget jobb színben feltüntető tippje. Harry sosem értette, hogyan tud valaki örökké kiegyensúlyozott és vidám maradni, de Mrs. Smith ezeknek a jelzőknek az élő példája. Ugyanakkor valamilyen belső megérzése alapján - legalábbis ő így szokta nevezni a hihetetlenül jó empátiáját - mindig tudja, ha valakinek pár bátorító szóra van szüksége, vagy csak épp nincs a topon.
- Jaj, Wendy néni, hát a frászt hozza rám! - nevet fel Harry, és rögtön odasasszézik a nő elé.
- Ugyan - legyint Mrs. Smith, és egy félmosoly kíséretében kiteszi a csúszásveszélyt jelző táblát, majd dudorászva elkezd felmosni.
Sokáig nem is beszélnek többet, csak az asszony fütyörészése, meg Harry jegyzetelésének halk moraja hallatszik a néhány betérő emberen kívül, akik semmit sem hagynak a ruhatárban tekintve, hogy épp tavasz van, amikor senki sem hord olyan vastag holmikat.
- Mit firkálgatsz? Mi nyomja a lelked? - szegezi a kérdéseit Wendy Harrynek, amiket valójában rögtön kiszúrt, de titkon abban reménykedett, hogy a kölyök majd magától számol be neki arról, ami épp ennyire foglalkoztatja. Tudja jól, milyen nehéz lehet Harrynek, ő sem volt mindig olyan, mint most, és reménykedik, hogy  fiatal életek a párjáéval illetve a porontyukkal együtt - akiket ugyan nem ismer, de annál többet hallott róluk -, rendeződik majd.
- A szokásos, úgyhogy nem akarok panaszkodni. Ezt is meg lehet oldani, nem igaz? - kérdez vissza Harry visszaütve a labdát, és próbál a lehető legbizakodóbbnak tűnni.
- Mindenre van megoldás - bólint Wendy, és lopva Harryre pillant. Tisztán látja rajta az elfojtott feszültséget, hiszen vagy ujjaival, vagy lábaival dobol gyors ritmusban. - De vannak olyan helyzetek, amik az adott pillanatban teljesen kilátástalannak tűnnek. Ez is egy olyan, kedveském?
- Wendy, ha ilyen jól tudod, miért kavarod fel az egészet az ilyen felesleges kérdésekkel? - motyog ledobva álarcát a férfi, és a székébe rogy. Lábain könyököl, arcát kezeibe temeti, és a padlót bámulja mereven. Lerí róla a tehetetlenség, ami felemészti.
- A reakciók sokszor többet mondanak a szavaknál - jegyzi meg bölcsen a nő, és úgy ítéli, hogy a mai napra bőven elegendőt takarított, ezért kinyitja az elválasztó, alkalmazottaknak fenntartott, pultba beépített kaput, aztán Harryvel szemben foglal helyet.
A férfi kérés nélkül, negyed óra alatt elmeséli a tegnap történteket, és arról is megpróbál összefüggően meg értelmesen beszélni, hogy hogyan érez ezzel kapcsolatban. De mikor már csak dadog, és könnymirigyei is túlterheltnek bizonyulnak, mert megpróbálják a külvilág felé lökni a sós cseppeket, Mrs. Smith nem erőlteti a dolgot. Csak csendben emésztgeti a hallottakat, végül pedig egy ártalmatlan kérdést tesz fel:
- Na és mit firkáltál?
- Csak ötleteket - szipog Hazz vállat vonva, és már nyújtja is az összehajtott papírlapot.
A nő figyelmesen, homlokát ráncolva olvassa el a Harry szerinti lehetőségeket, amik nem rosszak, de valahogy érzi, hogy nem hoznának eleget a konyhára.
Szeme megakad két erősen átsatírozott szón, amik fel is keltik érdeklődését, hiszen Harry valószínűleg titkon ezekben reménykedik, de még önmagának is fél bevallani.
- Miféle ötletek? - kérdezi a nő, és szépen összehajtogatja a papírlapot, majd minden magyarázat nélkül a zsebébe csúsztatja.
- Hiszen láttad őket - mondja Hazz halkan.
- Nem mind. Az ember csak azokkal a dolgokkal kapcsolatban bizonytalan, amiket szeretne, de tart a következményeiktől - feleli ugyanolyan fojtott hangon Mrs. Smith, és úgy mered a szürke járólapra, mintha azon menne a világ leglátványosabb filmje. Ami valószínűleg így is van - a számára -, mert agya egy régi képet juttat a felszínre, ezzel teljesen felkavarva az idős hölgyet.
A nedves köveken önmagát, és - azóta elhunyt - férjét találja újra megelevenedni, mikor ő mondta ugyanezeket a szavakat az egykor hőn szeretett férfinak, akit egyébként azóta se feledett el. Még mindig szereti, csak megtanult együtt élni a hiányával, hiszen az ember hamar tud alkalmazkodni, főleg, ha muszáj.
Mivel ebből Harry semmit sem érzékel, egy torokköszörüléssel rángatja ki beszélgetőpartnerét rövidke álmodozásából.
- Az egyik az volt, hogy talán megpróbálhatnám valahogyan kiadatni az egyik verses füzetem, könyv formájában. De ezt elvetettem, mert az nem erre a listára való, és különben is, túl rövidek azok a kis firkálmányok - magyarázza a göndör, akinek a téma újból egy kis színt visz arcára. Pár hónapja, amikor éppen minden sínen volt egy rövid ideig, írt pár verset - amiket ugyan Louis imádott -, de kételkedik abban, hogy másoknál is olyan sikeres lenne.
- Egy próbát megér, kedveském - mosolyog Wendy, aki menni készül, ugyanis az előbbi ábrándozása miatt erőt vett rajta az a fajta nosztalgikus érzés, ami miatt az ember régi fotók, illetve levelek nézegetésével akar tölteni annyi időt, amennyit csak bír.
- Csak nem most - mosolyodik el fanyarul Harry, és megrázza fejét, majd az ablakon néz ki.
Vajon mit csinálhat Louis, és a pici Jamie? - fut át a gondolat a fején, és elképzeli, hogy a két, mindennél jobban szeretett személy együtt játszik a plüss-zsiráffal - név szerint Luckyval -, ami őszinte, és boldog mosolyt fest arcára.
- Ki tudja, soha nem szabad annyira elkeseredni, hogy mindenbe csak a rosszat lásd, Harry! Ugyanakkor van olyan, amikor nagy áldozatokat kell hozni, és ha a helyzet úgy kívánja, az embernek néha a méltóságát is félre kell dobnia, mert valamiért nem lehet elég nagy árat fizetni, hogy az egyben maradjon. Remélem, tudod, miről beszélek - mondja komolyan Wendy, aki időközben elpakolta a tisztítószereket, és a kijárat felé igyekszik.
Harry bólint, miközben lassan a nő felé fordítja a fejét, és tekintetük összetalálkozik.
- A családról beszélt, igaz? Értük bármit! - Így is gondolja, de Mrs. Smith féloldalas kis mosolyt húz ajkaira.
- A szeretteidért nincs olyan ár, ami túl magas lenne, Harry. Azokért az emberekért, akik nap mint nap melletted állnak, és támogatnak téged. Az olyanokért bármit meg kell tenni, mert nem osztogatja őket csak úgy az élet - helyesbít, aztán nem várja meg a megszeppent férfi reakcióját. Hadd gondolkodjon csak el a dolgokon! - vigyorog elégedetten, miközben a buszmegállóhoz siet.
Louis eközben majdnem az egész napját azzal töltötte, hogy lebeszéljen főnökével még két éjjelt, amikor bemehet a bárba dolgozni. Aztán elégedetten engedélyezett magának egy kis pihenőt, ami csupán abból állt, hogy Jamie-vel játszott a puha szőnyegen.
Énekelt a kis csöppségnek, meg csiklandozta, és végül együtt szenderedtek el a földön.
Jamie félig Lou mellkasán pihent, aminek az lett a vége, hogy a büszke apuka eszeveszett sírásra ébredt, ugyanis a kis lurkó álmában leszenvedte magát róla, és a feje nagy koppanással találkozott a padlóval.
Szerencsére, Louis puszijai hamar megvigasztalták Jamie-t, aki a végére már kacarászva várta a borostától szúrós cuppantásokat.
Jamie most a konyhakövön rajzolgat az egyik kifestőjébe, míg Louis neki készít pépes vacsorát, ugyanis hiába nőtt már ki jó pár foga, bevett szokás, hogy esti étkezésként csak és kizárólag puha dolgokat hajlandó fogyasztani.
- Na, meg is van ez a trutyi! - mormog orra alatt Louis fintorogva. Nem rajongott a bébi kajákért se, de ez a valami - amibe igaz, hogy csak gyümölcsöt tett - azokat is felül múlja.
- Nyami! - nevet Jamie, aki tapsikolva feltornássza magát állásba, hogy odatotyogjon apjához, akit egy édes kis öleléssel ajándékoz meg lábainál. Louis-nak erre el is száll minden undora gyermeke evési szokásait illetően, és felemeli, majd kicsit meg is repteti az ettől sikongató csöppséget.
Nagy nehezen abbahagyják a bolondozást, és Lou megeteti az éhes kisfiút. A kaja után Louis szépen megkéri, hogy amíg ő előkészíti a fürdőt, vetkőzzön le, és szedjen össze pár játékot, ha kell majd neki.
A kisfiú bőszen bólogatni kezd, majd elrobog a játékos dobozához. Nagy nehezen leszenvedi a tetejét - ami ugyan nagyobb, mint ő maga -, aztán szépen feldönti a dobozt, hogy jobban lássa, milyen játékai is vannak. Leguggol a játékszőnyeg elé, aztán hüvelykujját szopogatva gondolkodik azon, mire is lenne szüksége. Végül felkel, dobbant egyet szandálba bújtatott lábával, és visszaszalad a fürdőbe.
 - Apaaa! Apaaaa! - kiabál közbe.
 - Na, mi van? Nem hoztál semmit? - fordul felé Louis, aki már csak a vizet kavarta fel kezével, hogy mindenhová jusson a habból, hiszen tudja, mennyire szeret vele Jamie játszani.
 - Nem! - mondja majdnem hogy kiáltva a kicsi duzzogósan, még pufi kis száját is lebiggyeszti. Ilyenkor meg lehetne zabálni, olyan aranyos, főleg hogy karjait is keresztbe fonja mellkasa előtt, amit minden bizonnyal Loutól lesett el.
 - Akkor mivel fogsz játszani? - kérdezi az apja, visszafojtva vigyorát.
 - Veled! A játékok nem jók, apával akarok - mondja a gyerek a korosztályára jellemző pöszeséggel, amitől csak még aranyosabbnak látja Louis, ezért rögtön bele is egyezik.
Gyorsan levetkőznek, és már bent is ülnek a jó meleg vízbe. Jamie nevetve pancsol, és mikor felfedezi, hogy a hab miatt neki is lehet olyan - sőt nagyobb - szakálla, mint vele fürdőző apjának, rögtön arcocskájára kezdi pakolni a lehető legtöbb habot.
 - Jamie, lassan több lesz rajtad, mint a vízben! - kuncog Louis, miközben ellazulva figyeli a kicsi bohóckodását.
 - De nekem is lesz szép szakállam, mint neked - rázza meg vadul a fejét a kis törpe, amitől lerepül a gondosan feltett műszakál nagy része.
 - Ettől inkább Télapónak nézel ki - kuncog Louis, és finoman leszedegeti Jamie arcáról a maradékot is, nehogy megegye, vagy a szemébe menjen.
 - Az az a kövér, piros ruhás bácsi, aki betör a házakba télen?! - kiált fel, és eltakarja szemeit apró kezecskéivel, amit Louis hirtelen nem is ért. De mivel látja, hogy valami nincs rendben, óvatosan magához öleli a kisgyereket.
 - Igen, róla van szó - mondja halkan, és Jamie kezecskéit is lefejtegeti.
 - De ugye nem engedjük be majd a házba? - kérdi nagyra nyílt szemekkel a gyerek, és Louis ijedtséget vél felfedezni a szép, csokoládébarna szempárban.
 - Miért ne engednénk be? Mi a baj a Télapóval Jamie? - Lou egy könnyű kis puszit ad a homlokára, de a gyermek megrázza fejét, és mindkét tenyerét apja arcára helyezi.
 - Figyelj, Apa! A Télapó gonosz, nem szabad beengedni! Elviszi majd az ételt is! - A kicsi úgy magyaráz, mintha az élete múlna rajta. Végig hatalmasra nyílt szemekkel, bólogatva beszél, hogy nyomatékot adjon szavainak.
 - Kicsim, valamit nagyon félreértettél. Kitől hallottad ezt? - kuncog Louis, ami Jamie-nek nem esik jól, hiszen csak annyit fog fel, hogy kinevetik őt. Elszomorodva húzódik el, de azért buksiját apja tetovált mellkasába fúrja, hiszen minden hitetlensége ellenére, tőle vár védelmet.
 - A játszótéren - motyogja, de elhatározza, hogy többet nem fog mondani ennél.
 - Nem értetted félre? Szívem, a Télapó kedves, és nem visz el semmit.
 - De Tom mondta - rázza a fejét Jamie, aki már el is felejtette előbbi elhatározását.
 - Majd este nézünk egy Télapós mesét, rendben? Ha már nekem nem akarsz hinni - mosolyog puszit adva Lou, Jamie meg egy kis töprengés után belemegy a dologba azzal a kikötéssel, hogy nem akar rosszat álmodni a csúnya Télapó miatt.
Mivel a víz kezd kihűlni, gyorsan megfürdenek, aztán kiszállnak, majd a kanapéra fészkelik magukat.
Louis még mindig a Télapóról magyaráz a kétkedő gyereknek, amikor kopognak az ajtón.
 - Nyitom! - kiabál Jamie, akire Louis szúrósan néz emiatt, de nem tudja megállítani a bejárathoz robogó csöppséget, aki már pipiskedve ki is nyitja az ajtót.
 - És ha egy tolvaj vagyok, akinek plüss-zsiráfokra fáj a foga?! - kapja fel a belépő Hazz a vigyorgó Jamie-t, aki visongatva próbál szabadulni a csiklandozó puszik elől, amiket a pocakjára kap.
 - Apaaa segííííts, Apuci bááánt! - kiáltozik kacagva, de Louis ráérősen eléjük csoszog csak, és vigyorogva figyeli őket.
 - Így jártál - kuncog az alacsony férfi, aki tekintetével Harryt pásztázza. Leterheltnek tűnik, de nem fizikailag, amitől Lounak bűntudata támad, mert ő jóformán el is felejtette a tegnap esti akcióját, hiszen komolyan gondolta, hogy összeszedi magát.
Mikor Hazz elereszti a gyerkőcöt, elmosolyodik, és lerúgja a csizmáját, aztán átszeli a Louis és közte lévő távolságot, majd magához szorítja, aztán szenvedélyesen megcsókolja. Jamie fintorogva vonul el valamerre, Louis pedig elgyengülő térdekkel viszonozza a csókot. Őt magát is sokszor meglepi, hogy ennyi idő után is képes ugyanúgy reagálni minden apróságra, nemhogy Hazzát, aki ettől csak még hevesebben tépi, falja szerelme ajkait.
 - Harry, elég, így is kész vagyok - zihál a kisebbik, amit az említett félreért, és rögtön el is húzódik tőle. Louis a hirtelen jött változást alig bírja kezelni, és rettentően örül annak, hogy a fal mögötte van, és megtartja, különben már rég a padlón lenne.
 - Mi? Ennyire rosszul vagy? Édesem, mi történt? Ugye nem akarsz semmi butaságot tenni? - fog bele aggodalmaskodva Hazz a végeláthatatlan kérdezősködésbe. Pár másodperc alatt is sokféle lehetőség fut át agyán azt illetően, hogy Lounak mi baja lehet. Gondol fizikai, meg mentális problémára is, de mindkettő aggasztja, úgyhogy lassan a sírás szélére sikerül juttatnia magát.
 - Shh - hallgattatja el Lou, aki összeszedi magát, és átöleli szerelmét. - Jól vagyok - mosolyog fel rá, mire csak egy zavart pislantást kap válaszul.
 - Leállítottál - motyogja és hajába túr a már végképp összezavarodott göndörke.
 - Hazz, már ettől az egy csókodtól remegek, persze hogy nem hagytam, hogy folytasd- kuncog a göndör fürtökkel játszva Lou.
Harrynek lassan leesik, hogy szerelme mire is gondol, ezért nevetve újból megcsókolja.
 - Apuci, ne edd meg Louist! - sikkant fel Jamie, és gyorsan Harryhez is vágja Luckyt.
A szerelmespár nem zavartatja magát, egy ideig még falják egymást, aztán apró sóhajtások kíséretében elszakadnak a másiktól, majd bebotorkálnak a nappaliba.
Az este hátralévő részében Harry meg Lou észrevétlen kis csókokat lopnak egymástól, Jamie meg elvarázsolva figyeli a képernyőn megelevenedő mesét, amiben a Télapó mégse gonosz, mint ahogyan ő hitte.
Louis szokás szerint éjfélre megy dolgozni. Mielőtt elindul Harryvel beszélget a kanapén, hogy ne zavarják a már alvó Jamie-t.
Arról volt szó, hogy Harrynek milyen ötletei vannak eddig. A takarításba Louis rögtön belement, aztán örömmel közölte Harryvel, hogy két plusz munkanapot is meg tudott beszélni a főnökével.
Egyikőjük se maradéktalanul elégedett, hiszen ez közel sem lesz elegendő a csekk befizetésére, de megegyeznek, hogy nem idegeskednek, hanem szépen új lehetőségek után kutatnak majd.
Louisnak fogalma sincs, mit tehetnének a már betervezett dolgokon kívül, de úgy van vele, hogy az utolsó pillanatig bármi lehetséges még.
Egész éjjel felváltva mosogat és kever italokat, de sajnos most nem tud felszolgálni.
Vele ellentétben, Harryt nem hagyja nyugodni a kis lap, amit Wendynek mutatott, illetve annak szavai, miszerint a szeretteiért semmi sem lehet elég nagy ár. A papírlapon nem csak az egyik régóta dédelgetett álmát satírozta át annyira, hogy ne is látszódjon, hanem egy másik dolgot is, ami az idős nő miatt már nem is tűnik olyan rossz dolognak annak ellenére, hogy nem árulta el neki mi az. Hiszen nincs nagy ár azért, hogy megmentse a családját, úgyhogy miért ne?
Harry majdnem egész éjjel különböző oldalakat böngészik a laptopon, és már épp elkeseredne, amikor beugrik neki a megoldás.
Remegő kézzel, idegesen tárcsázza, majd hívja Louis főnökét, miközben enyhe késztetést érez, hogy letegye a telefont, ugyanis mocskosnak és álszentnek érzi magát. Áldja az eget, hogy Lou nem szokott a vezetékesről telefonálni, és a bárból senki sem ismeri őt, mert akkor ez egy hatalmas bukta lenne.
 - Halló! - szól bele egy mély, rekedt hang, ezzel kiszakítva Hazzát agyalásából.
 - Jó estét! - köszön Harry is egy torokköszörülés után, nehogy vékony legyen a hangja a felgyülemlett idegességtől. - Milo Portmannel beszélek? - Harry nehezen szedi csak össze gondolatait, és próbál a lehető legnyugodtabbnak hangzani. Könyvtárban dolgozó emberként, és ex-újgazdag palántaként nehéz neki becsapni másokat, de eljött az idő, hogy egy kicsit az élet árnyasabb oldalára merészkedjen, még akkor is, ha ezt a kiruccanást a lehető legrövidebbre tervezi.
 - Igen, én lennék Portman - mondja lustán a férfi, aki ezzel szándékozik jelezni, hogy még így, ismeretlenül is feljebbvalónak érzi magát beszélgetőpartnerénél.
 - Remek - bólogat Hazz száját rágva, mert fogalma sincs, mitévő legyen. Portman se könnyít a helyzetén, ugyanis nem szól egy szót sem. Ő nem az az ember, aki csak úgy kisegít másokat, majd szépen megoldják a dolgot. Ha pedig nem tudják, akkor csak egymás idejét húzzák feleslegesen, mert ha már itt nem tudja kezelni a helyzetet valaki, az sosem jelent jót.
 - Öné a bár a nyolcadik és a Szent András sarkán? - nyögi ki végre Harry, akinek a szája már véres, de nem foglalkozik vele. Úgy érzi, most adja el a lelkét az ördögnek, úgyhogy egy-két seb már nem tesz semmit, nem igaz?
 - Eltalálta, Mr...? - válaszol a pasas, mire Harrynek elakad a lélegzete. Nem készült semmi álnévvel, a rögtönzés pedig sose ment neki.
 - St... - köhög párat, aztán kiejti az első eszébe jutó dolgot: - Sterek vagyok. Mármint Mr. Sterek. Vagyis Bill Sterek. - Hadarva beszél, amiért ugyan átkozza magát, viszont olyan ideges, hogy nem tud ellene mit tenni.
 - Tehát, Bill, miért érdeklődik az egyik bárom iránt? - kérdezi Portman, aki érzékeli, hogy titkos hívója nagyon is akar valamit, csak nem tudja, hogyan fogjon bele. Álneve - mert rögtön leesett neki, hogy zöldfülűvel van dolga kamuzás terén - csapnivaló, lerí róla a rögtönzés, és legszívesebben megmondaná neki, hogy válasszon másikat. Csakhogy, ő nem az a keménykezű diktátorféle, belé szorult emberség is, úgyhogy ilyen semmiségekbe nem szokása belekötni, mert annak ellenére, hogy hatalma van, nagyon jól tudja, milyen tartani valakitől, milyen izgulni, milyen nélkülözni, vagy épp függni valakitől.
 - Ó, engem inkább a különböző kapcsolatai érdekelnének.
 - Milyen kapcsolatok? - kérdez vissza Portman. Nem tudja eldönteni, hogy Bill csak tippel, és reménykedve hívta fel, vagy tényleg tud róla egy-két dolgot.
 - Azt hallottam, hogy néhány bárja nem kifejezetten mondható legálisnak... - mondja Harry sejtelmesen, aki most egy pohár töményért bármit megadna, hátha akkor abbamaradna keze remegése, vagy nem meredne az ajtóra úgy, mintha az a következő pillanatok bármelyikében felrobbanhatna.
 - Maga egy kezdő nyomozó, vagy tényleg ilyen pitiáner dolog miatt hívott? - A göndör, egyre idegesebb férfi hallja a másikon, hogy mulattatja a helyzet, ezért egy utolsó löketre gyűjt erőt, amiben összefoglalná hívása okát. Elvégre, ha nem jön be, leteszik a telefont, és mindketten elfelejtik szépen. Igaz, hogy neki nehezebben fog menni, de legalább a lelkiismerete tiszta maradna...
 - Inkább az utóbbiról van szó! - nevet kényszeredetten Hazz, amire a válasz csak egy bosszús sóhaj, ezért gyorsan folytatja mondandóját: - De inkább az iránt érdeklődnék, hogy a már említett bár egyik alkalmazottját ideiglenesen, akár csak egy estére nem venné-e át az egyik illegálisnak mondható helyre? - mikor befejezi fülsüketítő csend áll be. Tisztán hallja szívének gyors, majdnem hogy ütemtelen dörömbölését bordái ketrecében, miközben egyre inkább azt kívánja, mondjon nemet Mr. Portman, mert ez nem helyes.
 - Ugye tudja, hogy amire kér... - fog bele Portman, de már elképzelni se tudja, hogy miért akar ilyet az állítólagos Bill, ezért sóhajtva máshogy közelít inkább a dolgokhoz: - Miért szeretné az egyik alkalmazottamat átszervezni a Finally Goodba? - Most már nem látja értelmét, hogy mindketten a sötétben tapogatózzanak, ezért elárulja a másik bár nevét. Sejti, hogy Bill semmit sem tud se róla, se a bárról, és egyre jobban érdekli, hogyan találta ki ezt a kis tervét. Fordultak már hozzá furábbnál furább alakok, akiknek - vajból való szíve révén - segített is valahogy, de mindig próbált belőlük hasznot húzni, főleg régebben. Most már úgy érzi, kiöregedett ebből a szakmából, és kedve sincs azt figyelni, hogy mikor bukik el valaki a környezetében.
 - Csak egy estére, és pincérnek... Annyi is elég lenne, de úgy hallottam, az alkalmazottak kaphatnak másféle ajánlatokat is - Harry már megállás nélkül törölgeti a halántékán csordogáló izzadságcseppeket, annak ellenére, hogy a helyiségben nincs kifejezetten meleg. Hányni tudna magától, szabályosan érzi a torkán feltörő epét, ami - a lelkiismeret-furdaláson kívül - marja torkát.
 - Bill, nem szeretem a mellébeszélést! - mondja hirtelen élesen Portman, amitől Harry megrezzen, és kirázza a hideg. Eddig bizony bele sem gondolt, hogy milyen lesz belecsöppenni az úgynevezett alvilágba, és azzal vigasztalja magát, hogy talán még könnyedén visszatáncolhat, ugyanis nem árult el valódi nevet, a telefontól pedig könnyedén megszabadulhat, hiszen úgyse használják annyiszor.
 - Mire céloz? - Hazz hangja most nagyon vékony, ezért Portman már nem is kételkedik abban, hogy teljesen tapasztalatlan, és járatlan ebben a világban.
 - Nevezzük nevén a dolgokat. Prostitúció.
 - Tessék? - Harrynek elakad a lélegzete attól, hogy ilyen egyenesen, magától értetendően ejtette ki az imént a férfi azt, amitől ő titkon retteg. Retteg, mert nem is saját magát, hanem az általa legjobban szeretett személyt próbálja belevinni, méghozzá hátbaszúrásszerűen.
Most kezdi csak felfogni igazán, hogy mekkora ballépés ez az egész. De hiszen a szeretteinkért nincs elég nagy ár, nem igaz? Vagy ez csak akkor van érvényben, ha önmagad áldozod fel?
 - Prostitúció. Szóval, melyik alkalmazottról lenne szó, és hogyan gondolta, Bill? Térjünk át az üzletre, és mondja szépen, hogy mennyit fizetne.
 - Mi? Nem! - szól, vagy inkább kiált  Harry, és egy pillanatra tényleg teljesen biztos benne, hogy most fog meghátrálni.
 - Hogy érti, hogy nem? - kérdi zavartan Portman.
 - Nem én akarom őt. Nekem csak a pénz kell - hebeg Harry. Hirtelen azt se tudja, hogyan magyarázza el, amit gondolt.
 - Micsoda?! - hördül fel a vonal másik végén lévő pasas, Hazz meg azon pörög ezerrel, hogy hogyan nyugtathatná le a hirtelen igencsak idegessé vált Portmant.
 - Elnézést, nem úgy értettem - motyogja, majd egy nagyot nyel, és reménykedik, hogy Louis nem most fog beállítani. Mondjuk, ez elég esélytelen, hiszen most múlt éjjel kettő. Soha nem lesz már tiszta a lelkiismeretem - fut át a keserű gondolat leterhelt agyán.
 - Akkor helyesbítsen, de gyorsan - morog a bajsza alatt Portman, mire Hazz bólint, annak ellenére, hogy a sötét nappaliban senki nem látja.
 - Én úgymond csak beajánlom őt, ha pedig ajánlatot kap az egyik vendégtől, annak csak örülök. Szóval valójában nem is kell a pénz.
Hazz a háló felé kapja fejét, mert mocorgást hall Jamie felől. Magába fohászkodik, nehogy most kezdjen el sírni a kis drága, különben a pasas csak még idiótábbnak fogja nézni.
 - Most álnéven az egyik alkalmazottammal beszélek? - kérdi majdnem egy perces csend után Portman, mert nem igazán érti, hogy ki, és miért szeretne ilyet.
 - Dehogy! Az illető, akit beajánlok csupán túl félénk megkérni önt, és pont erről beszéltünk a minap, úgyhogy gondoltam felhívom én - ő maga se tudja, hogyan jut eszébe másodpercek töredéke alatt ennyi hazugság, de most nem is foglalkozik vele. Ha már eljutott idáig, végig kell csinálnia Louis-ért, Jamie-ért, vagyis a családjáért. Abszurd, ha a szerelmed testét épp most bocsátod áruba - vág vissza elméje nem teljesen elkeseredett része, amit bőszen igyekszik elhallgattatni.
 - Ez azért elég kacifántos történet, de egye fene. Én beszervezem valamelyik napra a csajt, ha pedig ajánlatot kap, felhívom önt.
Harry egy pillanatra még így, ülve is megszédül, el sem akarja hinni, hogy ilyen egyszerűen véghez vitte ezt az erkölcstelen, rémes tervet. De nem, még nem foglalkozhat az érzelmeivel, hiszen Mr. Portman még a vonalban van, és várja, hogy válaszoljon.
 - Nem épp csajról lenne szó, de nagyon köszönöm - mondja Harry félénkén.
 - Akkor pasi, de azt hiszem ez a mai világban már nem is lényeges - legyint Portman, akit már nem is igazán érdekel a beszélgetés, hiszen hasonló esetek majdnem minden héten történnek. Talán annyi a különbség, hogy akkor személyesen keresi fel az illető, nem pedig egy szerencsétlen közvetítővel kell tárgyalnia.
 - Lényegtelen. Valóban - bólint Hazz egy apró kis fényfoltra meredve a falon, ami a redőny apró lyukain szűrődik át.
 - Beszéljünk az üzleti részről, rendben? Akármennyit kap majd... elnézést, de a nevét még nem mondta, igaz? - jut eszébe Portmannek, Harry meg alig hallhatóan egy "Nem"-et motyog válaszul, miközben megint a szédüléssel, illetve hányingerrel küszködik.
 - Louis Tomlinson - nyögi ki végül nehezen, és reszkető, izzadt tenyeréből kicsúszik valahogyan a telefon, amit csak - hála vezetékes lévén - a zsinór tart meg.
Portmannek ebből nem tűnik fel semmi, ugyanis a beosztásos lapokat nézegeti. Hamar megtalálja rajta Louis-t, hiszen vele is beszélt még aznap - illetve tegnap, hiszen már rég elmúlt éjfél - csak épp más okból.
 - A péntek szabad neki egyedül, úgyhogy majd ma, munka után megkérdezem tőle is azért - mormogja Portman, miközben ráfirkantja a lapra is a Billel megbeszélt dolgokat.
 - Kérhetnék még valamit? - nyel nagyot Harry, mert számára ezen áll vagy bukik a dolog. Mivel Portman nem válaszol, csak hümmög valamit, úgy dönt zöld lámpát kapott: - Ne árulja el neki, hogy én... vagyis érti, ne úgy közölje vele, hogy telefonon kérte egy fazon...
 - Azt szeretné, hogy csak egyszerűen kérdezzek rá, hogy ráér-e péntek éjjel? - segíti ki Portman a dadogó Harryt, aki lassan már azt se tudja, hol áll a feje.
 - Ráér - vágja rá éppen ezért gondolkodás nélkül.
 - Ilyen jóba vannak? - sóhajt Portman, akit már egyáltalán nem szórakoztat beszélgetőpartnere esetlensége.
 - Azt akartam mondani, hogy igen, csak kérdezzen rá mindenféle körítés nélkül, harmadik felet pedig semmiképpen se említsen - javítja ki előbbi baklövését Harry.
 - Ez mind szép és jó, de ez több pénzt jelent az én részemre, úgyhogy az eredeti negyven nekem, hatvan önöknek százalékos eloszlás helyett ötven-ötvenbe egyezem csak bele - darálja Portman, miközben már egy üveg whiskyvel szemez.
 - Rendben - bólint Harry, és áldja az eget, mert tudja, hogy a beszélgetés már igencsak a végét járja. Utána szépen beveti magát az ágyba, és megpróbálja elfelejteni ezt az egészet.
 - Viszhall, ha lesz valami, hívom - mormog Portman, aki meg se várja Harry válaszát, hanem ki is nyomja a telefont.
Harry visszateszi a helyére a kagylót, és hallgatja a lakás csendjét.
Rémesen érzi magát.
Igaz, hogy csak egy plusz napot szerzett Lounak, amit még el is árulhat neki, de az már más tészta, milyen módon sikerült ezt elérnie.
Ha elmondja neki Louis, hogy ajánlatot kapott, mi lenne a megfelelő reakció?
Biztassa, vagy szörnyülködjön és tiltakozzon? Előbbi abszurd lenne, és szerinte Louis-nak se imponálna, de hát alapból az ő fejéből pattant ki ez az egész. Viszont az utóbbitól biztosan szörnyen megutálná magát, és álszent is lenne.
Végül annyira nem bírja elviselni a fejében egymást kergető rosszabbnál rosszabb gondolatokat, hogy gyomra teljes tartalmát a vécébe üríti, aztán fájó fejjel befekszik az ágyba, majd szipogva, nagy nehezen álomtalan, nyugtalan alvásba merül.