*Fray Liz* Mélyrepülés 2. fejezet

Fray Liz

Mélyrepülés
Második fejezet

Louis kimerülten, de elégedetten tér haza a munkából reggel, és alig várja, hogy elújságolja Harrynek, mi történt vele.
Igaz, hogy vannak kétségei főnöke, Milo Portman  javaslatával kapcsolatban, ugyanis hallott már egyet s mást a másik bárjával kapcsolatban, de úgy van vele, hogy majd Harryvel közösen átbeszélik, és csak aztán mond biztosat Portmannek.
Halkan veszi le cipőjét, még kint a kis előszobában, majd osonva elindul befelé, hogy felkeltse szerelmét. Ez náluk egy bevett szokás; amikor Louis dolgozik, és hazaér ő kelti Hazzát, mert reggel meg ő megy munkába.
Louis viszont meglepetten pillant a neki háttal, a konyhaasztalnál ülő Hazzára, aki valamit - talán egy újságot? - tanulmányoz a félhomályban, és mivel nem látja szerelme gondterhelt arckifejezését, mögé settenkedik, majd finoman átöleli még ágymeleg testét.
Hazz ijedten megugrik, szíve rögtön eszeveszett tempóra vált, és az előtte lévő - újból megírt - ötletes lapját eltakarja egyik tenyerével. Érzékeli, hogy csak Louis az, de a pár óra alvás, a lebukástól való félelem, illetve a vacillálás aközött, hogy titokban tartsa, vagy ne, teljesen szétcincálta az idegeit.
Aztán nagy nehezen összeszedi magát, és Louis mellkasához simul. Bízik benne, hogy majd együtt túlteszik magukat ezen a rémálmon, amit az élettől kaptak, éppen ezért hirtelen kétségbeesetten vágyódni kezd Louis szeretetteljes érintései, csókjai után.
 - Hiányoztál! - nyög mindenféle köszönés nélkül, aztán a kisebbik ölelésébe fordul - még arcát is mellkasába fúrja -, akit teljesen meglep, habár jól esik neki Harry heves reakciója.
 - Siettem pedig. Mikor keltél? Hogyhogy fent vagy már? - mosolyodik el Louis, és párja göndör tincseivel játszadozik párszor meghúzva egyet-egyet, amivel ösztönözni próbálja, hogy nézzen fel rá. Mikor végre megteszi, egy puszival jutalmazza Hazzát, méghozzá imádott orrán.
 - Nemrég jöttem ki - ad kitérő választ könnyesedő szemekkel Harry. Soha nem ment neki a titkolózás, pláne nem akkor, ha még lelkiismeret-furdalás is társul mellé.
 - Gyönyörű vagy - mosolyog Louis, akinek a főnöke - na, meg az ébren lévő Hazza - miatt remek kedve van.
 - Ugyan - motyogja már lesütött szemekkel Hazz, és jobb híján Louis csontos, de szerinte tökéletes vállára hajtja fejét. Nem akarja, hogy szerelme lássa, mennyire maga alatt van.
 - Szeretlek! - sóhajt Louis ábrándosan, majd Harryt magával húzva a kanapéra ül.
 - Akkor csókolj meg. Kérlek - emeli fel fejét Harry hirtelen. Nem bírja tovább, ha most nem érzi Louis szeretetét fizikailag is, összeroppan, és bevall neki mindent. Méghozzá nem a legbarátságosabb módon, hanem zokogva nekiesne, amiben nem lenne köszönet, hiszen ő már az első kiejtett mondata után elítélné saját magát.
 - Mi a baj, szívem? - motyog Louis, mert most kezd neki feltűnni, hogy Harryvel valami nem stimmel. Túl nyugtalan, szeme is karikás, ami vele akkor se szokott előfordulni, ha tényleg csak pár órát alszik. Összeszorul a szíve, ha belegondol, talán nem is aludt valami miatt, mert kinézi belőle. Tudja jól, mennyire magára tud venni mindent, és még a legapróbb hibát is képes élete baklövéseként elkönyvelni.
 - Csak a szádat akarom, és azt hogy szeress vele! Vagy nem is, azt akarom, hogy mindeneddel szeress! Kérlek, Lou! - Harry minden kétségbeesése, kételye és félelme most akar utat törni magának, és tudja jól, hogy pillanatokon belül magával fogja húzni ezeknek a súlya.
 - Hazz, látom rajtad, hogy valami bánt - mondja aggódva Louis. Teljesen letaglózza párja viselkedése, akinek már keze is remeg, na meg szeme sarkában is sorakoznak a visszatartott könnyek.
 - Nincs semmi, csak rád van szükségem - sírja el magát végül, ami hamar zokogásba csap át. Harry - hogy Louis ne lássa az arcát -, szerelme mellkasába fúrja, amivel ugyan összemaszatolja a rajta lévő felsőt, Louis-t egyáltalán nem érdekli, és valójában Harryt is csak pár másodpercig foglalkoztatja.
- Itt vagyok, ne félj - feleli Lou csitítva, és simogatja Harry hátát, meg szorosan öleli magához a sírástól rázkódó testet.
 - Nem így értem - motyogja Harry, és görcsösen kapaszkodik Louis pólójába.
 - Hanem? - kérdi már teljesen összezavarodva Lou, hiszen semmit nem ért párja viselkedéséből. Azt se tudja, miért lett hirtelen ilyen búslakodó, vagy miért vágyik a törődésre ilyen erősen.
 - Sajnálom - sír tovább Hazz, aki nem találja a szavakat.
 - Mit? Semmit nem csináltál, Hazz! - sóhajt Lou kicsit türelmetlenül, ahogy kezd kijönni rajta a fáradtság, de megfogadja magában, hogy nem engedi felülkerekedni magán, mert akkor egész biztos nem ér el semmit Harryvel.
 - Szeretlek - mondja Harry, aki hirtelen emeli fel fejét, és néz szerelme értetlenségtől, meg aggodalomtól csillogó kékségeibe. Ugyan egy kis keserűséggel tölti el, hogy az nem csókolta meg ennyi felszólítás, és könyörgés ellenére sem, de betudja Louis kíváncsiságának a hirtelen jött sírása miatt. Igen, ez lesz az! Hiszen, ha nem állt volna neki bőgni, amiatt hogy fél, mi lesz a kis telefonhívásának következménye, akkor talán már rég vigasztalódhatna Lou csókjaiból - legalábbis Harry teljesen így látja jelenleg az előbbi - rövid ideig tartó - magába zuhanását.
 - Én is szeretlek Hazz, de áruld el miért nem aludtál? Vagy miért sírtál az előbb? Mi történt? Úgy nem tudok segíteni, ha nem mondod el - sorolja Lou kérdéseit, és cirógatni kezdi az imádott arcot, Hazz pedig a kis tenyér felé billenti fejét, és szemeit is lehunyja, annyira jól esik neki most ez a kedves kényeztetés.
 - Nem mondhatom el... - motyog Harry meggondolatlanul, de mikor rájön, mi csúszott ki a száján gyorsan helyesbít: - ...mert nem lehet elmondani a semmit - mosolyodik el abban reménykedve, hogy a kisebbiknek nem tűnik fel ebből semmi.
 - Mit művelsz, egyetlenem? - ráncolja a homlokát Louis, mire Harry megcsóválja a fejét újból azt hangsúlyozva, hogy semmit se csinált, illetve csinál.
 - Én... nem tudom - süti le a szemét immár teljes tanácstalansággal. Reálisan gondolkodva simán elárulhatja neki, mindenféle következmény nélkül, hiszen ő csak egy plusz munkanapot szervezett be. Arról, hogy terve mögött nem kevés hátsó szándék van, nem kell tudnia senkinek sem, és Louis úgysem fog rákérdezni, nemde? Viszont nem akarja behálózni önmagát még plusz hazugságokkal, de ha tényleg teljesen őszinte akar lenni, akkor el kell mondania mindent. Louis vajon megértené? Ő is ilyen végletekig eltökélt azért, hogy megmentse a családot az utcára kerüléstől? Csak reménykedik, hogy a válasz igen, mert egy rövid, érzelmekkel átitatott csókot követően homlokát Louénak támasztja, és arcát simogatva hüvelykujjaival mélyen a gyönyörű, kék szemekbe pillant.
 - Kaptál péntek éjjelre munkát, igaz? - kérdi folyamatosan simogatva szerelme borostás pofiját, amivel idegességét igyekszik csökkenteni.
- Igen. Honnan tudod? - kíváncsiskodik Louis meglepődve, miközben újból Hazz hátát kezdi el simizni.
- Beszéltem a főnököddel. Vagyis az egész úgy kezdődött, hogy Wendyvel még a munkahelyen, aki megnézte a listámat, amire pénzszerzési lehetőségeket írtam - kezd bele Harry, és valahogy teljesen természetesnek érzi azt, hogy beszámol ezekről Louis-nak. Hiszen amúgy is mindent megosztanak egymásnak, ennek, a számukra beállt válsághelyzetnek nem szabad megtörni ezt a nagyszerű szokásukat, szóval végre sikerül elhitetnie magával - még ha csak ideiglenesen is -, hogy nem lesz semmi baj, Louis teljesen megértő lesz.
- Szívem, ez zavaros! - kuncog fel Louis megnyugodva, hiszen úgy véli, ebbe nem lesz semmi rossz, csak Hazz reagálta túl.
- A végén kérdezz! - mosolyodik el félénken Hazza is, és egy puszit nyom a kék szemű orrára, aki ezt boldogan fogadja, mert imádja az ilyen kis gesztusokat. - Szóval, Wendynek volt egy szép kis mondata, ami valahogy úgy hangozhatott, hogy “a szeretteidért nincs túl magas ár”, ami nekem nagyon megtetszett!
- Új mottó? - nevet halkan Louis. Nem bírja ki, hogy kisebb megjegyzések nélkül várja ki a végét Harry elbeszélésének, akitől csak egy szúrós pillantást kap ezért az édes beszólásáért.
- A listán pedig voltak eleve elvetendő ötletek, de ami megragadta a figyelmem, és lehet belőle elég pénzt szerezni, azt végül is összeraktam.
Louis-t meglepi, hogy Hazza ezt egy kicsit szégyenkezve mondja, ahelyett, hogy büszkén, sugárzó mosollyal tenné, de nem kérdez rá, csak várja a folytatást.
- Felhívtam a főnököd, és szereztem neked egy péntek éjjelt a másik bárjába - mondja ki egy kis hezitálás után, majd várja, hogy Louis elkezdjen kiabálni vele, felpofozza, vagy igazából akármi. De ez nem történik meg, és csak merednek egymás szemeibe.
- Nos, akkor köszönöm, ez nekem eszembe se jutott volna. Mármint, hogy az ottani lehetőségek felől is érdeklődjek - Louis arcára lassan széles mosoly ül ki, és finoman megcsókolja a megszeppent Hazzát, aki először még viszonozni is elfelejti a csókot emiatt.
- Tessék? - kérdez vissza, mikor ajkaik elválnak egymástól. - Téged nem aggaszt az a hely? Hogy ott kell majd dolgoznod? - ráncolja a homlokát, és torkában dobog szíve, hiszen tudja, hogy a majom most fog a vízbe ugrani, ha Louis átgondolja a dolgokat.
- Nem, mert úgy hallottam, ott többet keresnek az emberek, amire nagyon is szükségünk van - mondja komolyan Lou, Hazz pedig nagyot nyelve bólint.
 - Na és mást nem hallottál? - kérdezi óvatosan Harry, Louis pedig tényleg elgondolkodik pár pillanatig.
 - De. Viszont mindennel kapcsolatban vannak pletykák, amikkel most nem foglalkozom. Tökéletes lesz az életünk, ha megoldódnak a problémák - mosolyodik el bizakodóan.
Amióta megígérte magának, hogy össze kell szednie magát, és az a vágásos incidens még véletlenül sem ismétlődhet meg, sokkal eltökéltebbnek és reménnyel telibbnek érzi magát. Ugyan lehet, hogy ez csak azért van, mert önmaga bántásával nem csak vért adott ki magából, hanem a felgyülemlett negatív, már-már depressziós gondolatokat is.
Vagy csak rádöbbent, hogy már nem az a szeleburdi, fiatal srác, aki egykoron - majdnem - minden felelősség nélkül megtehetett ilyeneket? Hiszen van egy szerelme - akivel már évek óta, jóban-rosszban együtt vannak, és nem utolsó sorban odáig vannak egymásért -, na meg egy alig két éves kisgyereke, akit a világ minden kincséért sem cserélne el, hiszen számára valójában ő maga a kincs.
- Tökéletes? Hogyan? - nevet keserűen Hazz azon gondolkodva, hogy vajon akkor is ezen a véleményen lenne-e Louis, ha tudná, mi miatt van ez a munkája a Finally Goodban.
- Úgy, hogy megoldjuk, és kész! Most pedig nyomás vissza az ágyba, nem engedlek ilyen állapotba munkába menni - jelenti ki határozottan Louis, és már húzza is be magával a hevesen tiltakozó Hazzát, akinek - teljesen jogosan - olyan indokai vannak, hogy muszáj elmennie, hiszen egy nap is pénz, de Louis elhallgattatja egy heves, ámbár túl rövid csókkal.
- Majd holnap azzal kezded a napot, hogy jó napot, tegnap rám jött a cifrafosás - kuncog Lou, majd egy gyors orra puszi után bevetődik a hívogató ágyba.
Harry is követi végül, viszont Louis szóhasználata miatt még akkor is fintorog, amikor a kisebbik már szuszog az ölelésében. Ez az édes, megnyugtató hang lassan Hazzát is elnyomja, és a szerelmével való alvás gondolatától elárasztja a kellemes nyugalom is.
Jamie arra kel, hogy éhes, és a kiságyából tökéletes rálátása van alvó, összebújt szüleire. Feltornássza magát ülésbe, és szólongatni kezdi hol Apát - Louis-t -, hol Apucit - Harryt -, hiszen ilyen éhesen képtelenség bármi mást csinálnia. Na meg, alapból se lenne sok ötlete, hogy mit tegyen egy hosszú rudakkal körülzárt ágyon, amiben csak ő és a takarója van, úgyhogy mindenképpen ki kell innen jutnia.
 - Apaaaaa, éhes vagyok! - szól újból, inkább már énekelgetve a kicsi, amit Louis tudat alatt igyekszik figyelmen kívül hagyni, és sikerül is neki, mert fel sem ébred. Ellenben Harrynek egyre inkább a tudatába kúszik a vékony, panaszos hang. Mikor rájön, hogy Jamie óbégat, óvatosan kimászik Louis mellől, majd a kiságyhoz csoszog, hogy kivegye onnan gyermekét.
Jamie arca rögtön felderül, ugyanis ritkán kel arra, hogy Harry is otthon van. Nevetve nyújtózkodik felé, amíg apja ki nem emeli ágyából, majd egy nyálas, de cuppanós puszit nyom annak arcára, aki egy szeretetteljes mosollyal fogadja kisfia mérhetetlenül édes gesztusát. Ilyenkor lelke mélyén kicsit irigykedik Loura, hogy ő minden nap ezzel a kis csodával foglalkozhat.
 - Jó reggelt, picikém - duruzsol a kicsinek, miközben már kifelé oson vele, nehogy felkeltsék a még alvó Louis-t.
 - Szia - pillant fel Jamie Harryre fülig érő vigyorral, és apja nyakhajlatába fúrja arcocskáját. - Szeretlek - kuncog pár másodperc múlva bőrébe, majd szoros lajháröleléssel ajándékozza meg természetesen a nyaka körül.
 - Én is szeretlek - feleli őszintén és teljesen meghatódva Harry. A konyhába érve a pultnak támaszkodik még mindig fogva Jamie-t, mert ezután nem igazán akarja letenni. - Te vagy a fény az életemben, ugye tudod?
A kisgyerek erre kicsit értetlenül néz fel apjára, és a gondolkodástól még egy cuki kis ránc is megjelenik homlokán. Végül kissé határozatlanul ugyan, de megcsóválja buksiját.
 - Nem - jelenti ki.
 - Hogyhogy nem? - nevet Hazz. - Most mondom, Jamie!
 - Hát a fény a Napból jön, nem belőlem - ad magyarázatot előbbi nemleges válaszára. - Apuci ezt nem tudta? - kérdi Jamie a gyermekekre jellemző valódi kíváncsisággal, mire a göndör fejét rázva felkacag.
 - Nem szó szerint értettem. Ez a kifejezés csupán annyit tesz, hogy te még akkor is fel tudsz vidítani, amikor minden rémesnek és megoldhatatlannak tűnik - mosolyog Harry, aztán egy puszit nyom Jamie puha homlokára, majd berakja őt az etetőszékébe.
Jamie nem válaszol neki, csak bólogat, Harry pedig azon gondolkodik, hogy vajon  jól magyarázta-e el neki, hiszen elég nehéz egy ilyen, majdnem mindenki számára egyértelmű kifejezést egy kétévesnek is érthetővé varázsolnia. Közben elkészíti Jamie-nek a tejbedarát, amire kakaóból mosolygós kis fejet hint. Mikor készen van, leül vele szemben, és ahelyett, hogy hagyná a kicsit egyedül enni, ő kezdi a szájába adogatni a falatokat, párszor pedig be is kap egy-egy kanállal a még gőzölgő, édes finomságból.
Louis dél körül tántorog ki a hálóból, és kivételesen teljesen kipihentnek érzi magát. Először ugyan elfogja a páni félelem, hogy Jamie miért nincs a kiságyában, de aztán rájön, hogy csak Harryvel lehet, mert a reggeli beszélgetésük miatt nem ment be dolgozni.
Most kicsi bűntudata van, amiért ennyire határozottan kiállt a naplopás mellett, de azt simán le tudja győzni, hiszen eszébe jut, mennyi mindent tudnának csinálni hármasban ezen a szép napon.
 - Helló! - köszönti kis családját vidáman, majd a hűtőből kivesz pár tojást, hogy megcsinálja magának, meg Harrynek.
 - Ne csinálj tojást - kuncog Harry boldogan. Örül, hogy Louis-t végre ilyen életvidámnak látja.
 - Mert? Éhes vagyok - ül ki Lou arcára egy értetlen kis fintor, de azért engedelmesen visszapakolja a helyére a tojásokat.
 - Van tejbedara! - kiabál közbe Jamie, aki éppen kivégzi a sajátját azzal, hogy Louis üdvözlése közben - ami valójában csak hadonászás - leveri tányérját, ami természetesen azzal a felével lefelé ér földet, amiben van a kaja.
 - Azon kívül? - ráncolja homlokát Louis, majd egy szivacsért nyúl, és elkezdi feltörölni a - szerencsére már tényleg csak pár falatnyi - tejbedarát.
 - Igen, van még a tűzhelyen. Amíg feltakarítod megcsinálom neked - mosolyog rá Harry, majd kicsit megszidja Jamie-t. Nem szeret vele kiabálni, vagy nagyon lecseszni. Csak párszor fordult elő - egyszer például Jamie lap helyett a falat választotta festővásznául -, de utána napokig sátánnak érezte magát. Most is csak csúnyán néz a kölyökre, és elmondja neki, hogy legközelebb legyen óvatosabb, aztán már fordul is a tejbedara felé. Kiönti Lounak a maradékot, és a tetejére szívecskét formáz kakaóból.
Leteszi a tányért az asztalra, majd magának egy almát mos meg, aztán kiveszi Jamie-t a székéből. Szépen elmagyarázza neki, hogy amíg ők megkajálnak, ő mosson fogat, és próbáljon meg felöltözni. Harry meg Louis próbálják már most kicsit önállósítani, hiszen jövőre már óvodába fog járni.
Harry meg Louis elfogyasztják a reggelit, Jamie meg több-kevesebb sikerrel teljesíti is apja kérését. Harryre rájön a takaríthatnék, ezért a délután nagy része el is megy azzal.
 - Lou! Apuci! Esik a hó! - kiabál izgatottan Jamie az ablak előtt ácsorogva egy sámlin, amit ugyan mindkét férfi utál, de zárt ablaknál, és ha van valaki a gyerek mellett, megengedik neki ezt a tevékenységet.
 - Brr, az rémes - fintorog Louis, aki mindig is utálta a hideget.
 - Ne is hallgass rá - legyint Harry, és Jamie mögé áll átfogva annak kis derekát. - A hó varázslatos! - sóhajt álmodozóan.
 - Még jó, hogy érett élettársam van - jegyzi meg szarkasztikusan Lou, aki kényelmesen befészkelve magát a kanapéra olvas. Legalábbis állítólag. Harry nem akarja elhinni neki, mert szerinte, ha belemerül az ember egy könyvbe, az teljesen magába szippantja. Ezzel szemben Lout többször azon kapja, hogy a könyv felett a falat bambulja, vagy mint most is, simán bekapcsolódik a beszélgetésekbe.
 - Te inkább a könyvedre figyelj. Szegény a végén megsértődik, hogy mellette még van időd olyan semmiségekkel foglalkozni, mint a családtagjaid hó iránti vonzódása - teremti le Harry szerelmét a tőle megszokott kifinomult módon, amivel valójában nem ér el semmit, ha azt nem tekinti az ember eredménynek, hogy Louis szerelmes, de mégis duzzogó pillantásokat lövell felé.
 - De titeket jobban szeretlek, mint ezt - emeli fel somolyogva a heverésző Lou a könyvét, amire Harry csak egy szemforgatást ad válaszul.
Jamie megbabonázva, enyhén tátott szájjal figyeli az egyre sűrűbben hulló, hófehér pelyheket, miközben megfogalmazódik benne a gondolat, hogy ő bizony ki szeretne menni, és megcsodálni ezeket a hópihéket a lehető legközelebbről. Tíz perc alatt sikerül is meggyőznie szüleit - valójában Louis szorult némi rábeszélésre -, hogy menjenek el sétálni a hó miatt.
 - Ezért minimum egy forró fürdőt érdemlek majd hazaérkezéskor - mormog az orra alatt Lou, miközben Jamie-t öltözteti meleg holmikba.
 - Mint tegnap? - kérdi az apróság. - Volt szakállam! - nevetgél, ahogy eszébe jut a fürdőzés legjobb része.
 - Nem, ebbe most csak én fogok részt venni, meg talán Harry. Gyerek kizárva - kuncog Louis kesztyűt húzva Jamie icipici kezeire.
 - De én is akarok... - motyogja durcás arckifejezéssel Jamie, de ekkor Harry toppan be a szobába, már tetőtől talpig felöltözve a hideg ellen. Louis, ha meglátja őt ebben a kicsit nőiesebb fazonú, hosszított kabátban, mindig újból  és újból  belé szeret csodás kinézetébe, és soha nem bírja felfogni, hogyan lehet egy pasi olyan tökéletes, meg gyönyörű, mint Hazz. Most is hosszú másodpercekig egyszerűen csak issza látványát, aztán arra eszmél, hogy Jamie már Harry karjaiban van, míg ő még mindig áll, és csodálkozik a göndör férfin. Louis minderre rádöbben, ezért a gyors öltözködését enyhén vöröslő arccal hajtja végre.
A kis, késő délutáni sétájuk a hóesésben a közeli parkba vezet, ahol Jamie kicsit elszontyolodva tapasztalja, hogy pajtása , Tom  nincs ott. Végül feltalálja magát, és a friss, puha hóba vetődve hóangyalt formáz, aminek Harry sem tud ellenállni, és ő is bőszen kalimpál végtagjaival, hogy angyalka alakúra simítsa maga körül a fehér szőnyeget. Mivel Louis nem kíván részt venni ebben, ő húzza fel a művelet végén a két hómániást.
Utána Hazz kitalálja, hogy építsenek hóembert, amibe a kicsi boldogan bele is megy, viszont Louis arról kezd magyarázni, hogy teljesen átázik majd ruhájuk, meg fognak fázni, ezért ez egy rémes ötlet. Harry egy idő után megelégeli a méregzsák nyavalygását, ezért egy óvatlan pillanatban a kék szemű hátára ugrik, aki a hirtelen impulzus miatt előre esik egyenesen bele a hóba. Louis kapálózva, meg kiabálva próbálja lelökni magáról valahogyan Harryt, de az nem hagyja magát, és hóval borítja be az alatta vergődő kisebb testet. Jamie is besegít Hazzának, és ketten támadják Louis-t a jeges hóval, amit mind a hárman tagadhatatlanul élveznek.
Egészen sötétedésig bolondoznak, hógolyóznak, kergetőznek, és játszanak, jól érezve magukat. A két férfit felszabadítja kicsit, és elfeledteti velük a gondokat, Jamie pedig egyszerűen élvezi, hogy szüleivel lehet, és mind a kettőjük vele együtt szórakozik.
Csuromvizesen érnek haza, ezért a kicsi végül elsőbbséget élvez a fürdésben, nehogy megfázzon. Harry fürdeti meg, Louis addig vacsorát készít, ami sima melegszendvics, mert nincs kedve főzőcskézni.
 - Louis, mehetsz a fürdőbe, én elintéztem a tisztálkodást rögtön Jamie után! - kiabál ki már a hálóból Harry, Lou pedig úgy is tesz, ahogy ő mondta. Harryvel és Jamie-vel ellentétben nem pizsit, hanem rendes ruhát kap fel magára, ugyanis vacsora, és a jó éjt puszik után Jamie-nek, illetve csókok után Harrynek, indul is dolgozni.
Miután Louis elmegy, Harry beviszi a kisgyereket a hálóba, majd elfekszik vele a franciaágyon, és halkan énekelget neki, meg simogatja, közben pedig mindketten álomba merülnek lassan.
A napok nagyon gyorsan elteltek. Harry másnap bement dolgozni, és simán kimagyarázta, hogy miért nem jelent meg az azelőtti napon, és még meg is beszélte Wendyvel a hétvégi takarítást. Néha szokott segíteni a nőnek, de ilyenkor mindig felezik a munkákat, hiszen Mrs. Smith is nagyon jól tudja, Harrynek mennyire szüksége van a pénzre.
Louis minden éjjel ki tudott jutni felszolgálni pár órára, és még pluszba kellette is kicsit magát, aminek az eredménye szintén a pénztárcájukat vastagította valamennyivel.
Harry keserű szájízzel ugyan, de eladta pár ékszerét. Louis egyik reggel pont arra ért haza, hogy Harry az értékesebb nyakláncait, meg gyűrűit nézi át, és tisztogatja le őket, ami egy kicsit szíven ütötte, ugyanis Hazz fiatalabb korában bolondult ezekért a kiegészítőkért, és minden lehetséges helyről szerzett egyet-egyet. Most a kis tárgyak többsége már más gyűjteményét gazdagítja.
Napközben Louis vigyázott Jamie-re, akinek szerencsére fel se tűnt a szülein egyre inkább eluralkodó aggodalom, pedig a vele otthon lévő apja egyre többször hergelte be magát az agyában keletkező rémképekkel, hogy végül nem bírta ki sírás nélkül. Viszont önmaga bántásának tud ellenállni, a pár nappal előbbi eseményeket már teljesen más színben látja, inkább csak pillanatnyi gyengeségként tekint rá, habár tudja jól, milyen komoly dolgot követett el azzal a kis mozdulattal, és Harrynek be is vallotta egyik vacsora közben, hogy fél, hátha megint úrrá lesz rajta a teljes kétségbeesés. Aztán végül megegyeztek abban, hogyha valahogy most sikerül talpra állniuk, Louis elmegy szépen egy terapeutához, akivel megosztja ezt is, meg a korábbi sérelmeit is, hogy végre sínen legyen, és ne zuhanjon magába pár havonta.
Harry lassan már nem is izgult a lebukás miatt, sikeresen elhitette magával, hogy Louis pontosan tud mindent, csak nem érdekli, mert kell a pénz. Keserű, de eljutott arra a pontra, hogy a legtöbb problémát ezzel egyszerűen el is intézi, és le is zárja fejben. Szóval, abba a hitbe ringatta magát, hogy Lou sejti milyen jellegű az a bár, viszont Harry úgy gondolja, már elmondott mindent, ami hozzá tartozik, ezért végül is nem hazudott, és minden jó. Igaz, ezt még ő maga is kuszának - és többé-kevésbé értelmetlennek is - találja, amikor egy nyugodtabb pillanatában átgondolja, hogy mi, merre.
Pénteken, a késő délutáni órákban Harry épp hazafelé igyekszik, mikor rájön, hogy Louisnak mennyivel nehezebb dolga van, elvégre, ha úgy értelmezi az ember, ő nappal – hiszen Jamie-re vigyázni, játszani vele, etetni, vagy szimplán törődni vele nem kis energiát igényel -, és éjjel is dolgozik – amit ugyebár nem kell részletezni -. Ezen a héten meg pláne fárasztó neki ez az egész, hiszen aludni is csak három-négy órákat tud. Mondjuk utóbbi inkább Jamie-n és azon múlik, mennyire van el egy nap egyedül, mert ha épp olyanja van, tökéletesen eljátszadozik egyedül az építő kockáival – vagy igazából bármivel –, esetleg tévézik alvó apja mellett a kanapén. Szóval, Harry bemegy az első útjába kerülő szupermarketbe, ahol vesz egy mogyorókrémes csokit, vagyis Lou kedvencét, majd egy csokor rózsát egy utcai árustól. Ezután a kis kitérője után feldobottan ér haza, és rögtön le is támadja a Jamie-vel színező Lout, aki teljesen elérzékenyülve fogadja az aprócska meglepetést.
 - Mondtam már, hogy köszönöm? - kérdi a rózsáit rendezgető Louis letörölhetetlen mosollyal az arcán, Hazz pedig nevetve öleli át hátulról, hogy aztán a nyakát csókolgathassa.
 - Párszor... - dünnyög a göndör férfi teljesen belefeledkezve párja finom bőrébe, amitől annak egyre kéjesebb sóhajok hagyják el ajkait.
 - Jamie alszik? Az előbb a hálóban voltál vele - motyog Lou lehunyva szemeit, fejét pedig oldalra biccenti, jobb hozzáférést biztosítva a mögötte ácsorgó szerelmének, aki ki is használja ezt, és fogaival is becézgeti Lou nyakát.
 - Beraktam a kiságyába, és csukva volt a szeme - dünnyög megint Hazz és éledező farkát Louis kerek fenekének kezdi dörgölni.
 - Hmm az nagyon jó - feleli rekedtes hangon nyöszörögve Louis, és tekerni kezdi csípőjét, hogy még jobban érezze a keménységet, ahogy hozzápréselődik.
 - Akarlak - jelenti ki Harry, majd pár pillanat alatt megfordítja Lout és felülteti magával szembe a pultra, aztán meg sem várja az így már fél fejjel magasabb, vágytól elhomályosult tekintetű Lou reakcióját, hanem rögtön ajkaira tapad.
Úgy falják egymást, mintha az életük múlna rajta, fogaik pedig többször is összekoccannak a nagy hév miatt. A ruhák lassan lekerülnek róluk és a padlóra hullanak, hogy minél nagyobb felületen érezhessék a másikat.
Louis nem is tudja, mikor voltak utoljára ennyire felszabadultak, és spontánok, de nem is nagyon érdekli, hanem örül ennek a szenvedélynek. Titkon mindig is tartott attól, hogy az a tűz, ami a kapcsolatuk elején teljesen eluralkodott rajtuk, egy idő után ki fog hunyni, de szerencsére nem így történt. Igaz, hogy van, amikor csak parázslik közöttük a vágy, de az nagyon könnyen lángra lobban, épp úgy, mint most is.
Harry sürgető csókokkal barangolja be Lou testét, aki elfekszik a konyhapulton, és szerelme minden érintésére borzongások futnak végig a testén, meg nyögések hada hagyja el a száját.
Aztán Louis nem bírja tovább, ahogy Harry csak incselkedik vele, meg kínozza, ezért saját maga lép a tettek mezejére, és benyálazza pár ujját, majd gondolkodás nélkül feldug magának kettőt. Szép metszésű száját egy kéjes - és icipicit fájdalmas - sikoly hagyja el, mire a mellbimbóit nyalogató göndörke meglepetten pillant fel arcára. A láványra, és Lou nyikkanásokkal vegyülő szuszogására ő is egy torokhangú nyögéssel válaszol, és percekig csak nézi önmagán munkálkodó kedvesét, majd összeszedi magát, és Louis szivárgó péniszét kezdi nyalogatni, szopogatni.
 - Elég Hazz, téged akarlak! - szűköl az élvezettől tekergő Lou percek múlva, miközben kihúzza magából ujjait. Harry rögtön elkapja csuklóját, és lenyalogatja meg szopogatja vékony ujjait, ezzel megőrjítve Louis-t, ugyanis imádja, ha ezt teszi vele szerelme. Végül Lou csúsztatja ki Harry telt, meggypiros ajkai közül ujjait.
Harry a tenyerébe köp, majd elnagyolt mozdulatokkal eloszlatja kényeztetésért kiáltó farkán a természetes síkosítót, aztán beigazítja magát Louis bejáratához, és egy finom, mégis határozott mozdulattal belé is hatol. Lassan, kis mozdulatokkal mozog, először kiélvezve azt, hogy Lou milyen szűk és forró.
 - Szeretlek kincsem - motyog Harry folyamatosan döfve, Lou pedig a dereka köré kulcsolja lábait, és kezeivel izmos karjait markolássza apróbb nyögéseket kiadva magából.
 - Én is Hazz. Nagyon szeretlek - válaszol hadarva Louis, és megemeli kicsit felsőtestét, hogy megcsókolhassa Harryt, aki le is hajol hozzá, majd ajkaira tapad.
Nyelveik táncot járnak, hol egyikük, hol másikuk szájában, miközben egyre inkább hajszolják magukat az orgazmus felé, Hazz egyre erőteljesebb mozgása miatt.
Végül Louis nem bírja tovább, verni kezdi a farkát, és pár perccel később már rángatózva, Harry nevét sikoltva el is élvez, amivel a másik férfit is a gyönyörbe hajszolja.
Hosszú, zihálással teli percekkel később Harry finoman kihúzódik szerelméből, majd lágyan megcsókolja.
Valahogy elbotorkálnak a fürdőig, ahol újabb becéző csókok, és érintések kíséretében lezuhanyoznak.
Harry szerelmes pillantásokkal kíséri Lou készülődését, mert eléggé kicsípte magát. Fekete tapadós farmer, egy fekete bokacsizma - ami valójában Harryé, de azt a két méret különbséget az újságpapír tökéletesen pótolja -, és egy hosszában fekete csíkos, fehér inget húzott, ami majdnem combközépig ér neki. Röviden jellemezve egyszerre elegáns és szexi, de mégis hanyag a kusza tincsei miatt.
 - Nagyon csinos vagy - mosolyog Harry összehúzva és takaróba burkolva magát.
 - Köszönöm - feleli kuncogva a másik férfi, aki még leheletnyi parfümöt is fúj magára. Izgatott az új lehetőség miatt, hiszen most végig pincér lesz, ami, ha rendesen csinál mindent, nagyon sok pénzt jelenthet. Igaz, hogy nem elegendőt, de ha Harry takarít, ráadásul rászánja magát még pár kincse eladására, sínen lesznek, Louis-nak pedig csak ez lebeg a lelki szemei előtt.
Harryt, vele ellentétben, hirtelen elönti a kétely és a pánik.
El kell neki mondania! Tartozik neki ennyivel, és ha tényleg annyira beszippantja a hely, hogy játssza a könnyen kapható ribancot, legalább nem lesz neki is ilyen mértékű bűntudata, és legalább ő nem fogja utálni magát, ha már Harry igen, aki mellesleg, ez után az este után tükörbe se fog tudni nézni, ugyanis a körmönfont, titkolózó énjét fogja csak látni, amint sunyin szemez vele.
 - Sajnálom... - mondja mereven maga elé bámulva, de úgy, hogy még ő is alig hallja. Louis eközben az utolsó simításokat végzi kinézetén, majd mikor úgy ítéli, hogy minden passzol, Harryhez szökdécsel, hogy egy szerelmes, mély csókba részesítse.
 - Nagyon köszönöm, hogy beszervezted nekem ezt a plusz estét. Ha neked nem jut eszedbe, én teljesen magamba zuhantam volna - mondja Louis halkan, de azért magában hozzáteszi a kis balesete miatt, hogy ismét. - Viszont így tényleg jó esélyt látok arra, hogy tudjuk rendezni a szó szerinti számlát - kuncog, Harry meg egy félmosolyt bír csak arcára varázsolni. Louis-nak fel is tűnik párja inkább fintorgó, mintsem boldog arca, ezért lopva az órára pillant és megkönnyebbülten konstantálja, hogy még van ideje az indulásig. Kissé aggódva fogja két tenyere közé Hazz őszintétlen arcát, majd egy kecses kis mozdulattal az ölében foglal helyet lovagló ülésben.
 - Igen, ez tényleg jó lehetőség - hümmög Harry, kerülve a másik átható tekintetét.
 - Igen az - ért egyet vele Lou, és még egy aprót biccent is, hogy nyomatékosítsa szavait. - De látom rajtad, hogy valami nyomaszt.
 - Te is tapasztaltad a sok stresszt, meg annak a vele járóit. Az nyomasztó - feleli Harry még mindig a sarokba lévő állólámpát fixírozva, hangjának közönyös csengése pedig szíven üti Lout, de próbálja nem mutatni, csupán megfeszül kicsit Harry ölében.
 - Igen Hazz, az valóban nyomasztó. De ennyi az egész? Ugye nincs más? - kérdi Louis kedvesen, aki megfogadta, hogy nem hagyja magát feldühíteni, mert a veszekedés sosem jó megoldás. Ezt Harry is tudja, hogy Lounak ez amolyan mottóféle, viszont azt is, hogy Lout könnyen ki lehet hozni a sodrából. Ezért is fél, hogy mit reagál majd miután hazajön a munkából.
 - Nincs! - förmed Louis-ra, és most végre rápillant bűntudattal telt zöld szemeivel, amit rögtön meg is bán, mert Louis kékségei elkerekednek, majd megremeg kis teste. Harry érzi, hogy menni akar, ezért gyorsan magához öleli erős karjaival, így Louis-nak esélye sincs szabadulni.
 - Eressz... - szipog Lou, de már fel se próbál kelni, csak a göndör férfi mellkasába fúrja orrát.
 - Sajnálom kicsim. Nem akartam ezt... Én csak... Sajnálok mindent! - Harry hangja meggyötört, és csak az jár a fejébe, hogy Louis-t mennyire kínozza ezekkel a gerinctelen megnyilvánulásaival.
 - Semmi gond, Hazz. Értem. Semmi bajod nincs, és nem akarod hogy nyomozósat játsszak. Neked is megvannak a külön gondjaid, amikbe nyilván nem akarsz beavatni. A legjobb emberekkel is előfordul ez - rázza a fejét Lou, de csalódottnak, és megbántottnak érzi magát, mert Harryn tisztán látszik, hogy titkol valamit.
 - Szeretlek - próbálkozik utoljára a göndör, majdnem hogy könyörögve, és megsimogatja Louis hátát, de ő csak felkel az öléből.
 - Én is szeretlek, de most mennem kell dolgozni, úgyhogy nem tudok segíteni. - Lassan a fogashoz sétál, belebújik a kabátjába. - Ja, várj, elfelejtettem, hogy nem is akarod, hogy segítsek! - nevet fel keserűen, de torkát már marják a visszatartott könnyek.
 - Akarom - szipog Hazza is, de Lou egyre jobban belelovallja magát ebbe a kifacsart helyzetbe, ahol valójában ő a sértett fél, csak még nem tud róla.
 - Nem úgy látszik! Az egyik pillanatban még elveszett kis bárányka vagy, a következőben meg úgy viselkedsz, akár egy veszett kutya, és egy egyszerű kérdésre se válaszolsz, helyette inkább rám támadsz. Szóval, megkérdezem még egyszer, hogy mi a baj? Min agyalsz és mi szippant be? - kérdi Lou erősen kontrollálva önmagát, nehogy valami olyat tegyen, vagy mondjon, amit nem bocsájtana meg a későbbiekben, hiába van jó alibije, miszerint Harry provokálta.
 - Szégyenlem magam, mert ez a bár, illetve szórakozóhely, teljesen más jellegű, mint ahol dolgozol - vallja be egy jó adag körítéssel meg habbal Harry, mire Lou nagy sóhajt hallatva elindul felé, majd letérdel szerelme elé annak combjaira téve kezeit.
 - Igen? Hogy érted ezt? - kérdi Louis teljesen nyugodt hangon a benne tengerként kavargó érzelmek ellenére, és a tenyere alatt fekvő izmokat kezdi simogatni, hogy valamivel levezesse azokat.
 - Úgy, hogy az alkalmazottak többször is kapnak szexuális ajánlatokat a vendégektől - harap ajkaiba Hazz, nehogy többet mondjon.
 - És ez téged miért aggaszt? Ez nem jelenti azt, hogy bele is megyek. Sőt, szerintem nem is fog senki leállni velem.
 - Nem érted - motyog Harry, majd minden bátorságát összegyűjtve Louis kékségeibe fúrja pillantását. - Először kifejezetten erre gondoltam. Hogy pénzért szexelhetnénk emberekkel, mert úgy nagyon könnyen összegyűlne. Viszont ezt rémesnek, és erkölcstelennek gondoltam, csak aztán beszéltem Wendyvel, aki beszélt arról, hogy a szeretteinkért bármi, meg ilyenek, de erről tudsz, hiszen elmondtam. Szóval nekiálltam kutakodni, de nem találtam igazából semmit, aminek most már rettentően örülök is.
 - A lényeget - szűri fogai közt Lou, akit lassan már az ájulás kerülget. Nem tudja, hogy a sok információtól, vagy a ténytől, miszerint Harrynek ez tényleg megfordult a fejében. Aztán rájön, hogy mi lehet a következő monológja Harrynek, de nem szól, hogy álljon le, mert összerakott mindent magában, hanem csak összezavarodva, megsértve hallgatja, ahogy elmagyarázza hogyan jutott eszébe a főnöke, akinél érdeklődött, és végül meg is találta a nyertes alkalmi munkát, ahol sokkal könnyebben kereshet lényegesen többet, főleg ha belemegy a szexbe. Azt is hosszasan ecseteli, hogy gyötri a bűntudat, és arra jutott, hogy nem akarja, hogy Louis testi kapcsolatba kerüljön bárkivel is. Ez egy kicsit ugyan vigasztalja Lout, mert ezek szerint csak a kétségbeesés cselekedett Harry helyett, de ez még mindig nem mentség arra, hogy csak most árulja el ezt a sok fontos dolgot.
Vagy egy óráig beszél, és mikor végez, Lou reakcióját várja, aki az órára pillant, majd mikor felfogja, hogy mennyi idő van már, azonnal felpattan, és kapkodva szedi össze maradék cuccát.
 - Én végül is teljesen megértelek, de nagyon rosszul esik, hogy ezt, a valójában nem olyan nagy dolgot most közlöd csak velem. Ha elárultad volna az elején, hogy milyen ötleteid vannak, talán nem lett volna ez belőle, vagy csak annyi is megfelelt volna, ha akkor közlöd velem, amikor azt is elárultad nagy nehezen, hogy te szerveztél be. De mindegy, ez van, és különben is, dolgoznom kell - magyaráz Louis már az ajtóból, és tényleg nem tudja hova tenni a dolgot. Talán majd higgadt fejjel könnyebb lesz gondolkodnia, ezért el se köszön Harrytől, hanem csak kilép a folyosóra, beteszi maga mögött az ajtót, aztán elindul, hogy ezzel a majdnem utolsó lehetőséget kihasználva megmentse a teljes széthullástól a családot. Ezen agyalva hirtelen teljesen megérti Harryt, hiszen ő is csak ezen gondolat alapján tervelte ki az egészet, ezért nem tud rá haragudni. Viszont keserű dolog, de az is beugrik Lounak, ha Harry kitervelte, akkor valakinek véghez is kell vinni a terveket, különben semmi értelmük. A kivitelezés pedig értelemszerűen rá marad.
Félúton járhat a metrón, amikor rezeg telefonja, és egyáltalán nem meglepődve olvassa el Harry nevét a kijelzőn. Gondolkodás nélkül kinyomja, amitől rosszul érzi magát, ezért gyorsan küld neki egy SMS-t, amiben csak annyi áll, hogy 'Szeretlek', hiszen most, hogy rádöbbent, mit, miért tett, nem tud haragudni szerelmére, maximum kicsit csalódott benne. Ezek után ki is kapcsolja a mobilt, hogy a feladatra tudjon koncentrálni.
Harry majdnem egy  szemhunyásnyit se aludt egész éjjel, ugyanis agyát ellepték a rosszabbnál rosszabb képek Louval kapcsolatban. Nem egyszer eszmélt olyan gondolatokra, hogy haza se jön, annyira megharagudott rá, vagy épp olyan dolgokon ment keresztül ezalatt a csekély nyolc óra alatt, amik miatt összetörten botorkál majd be. Egyik variáció se túl megnyugtató, de Harry inkább az előbbit reméli a két rossz közül, hiszen akkor legalább Lou lelke - na, meg az övé is - ép maradna.
Hajnalban végül abbahagyja az ágyban való értelmetlen forgolódást, és elfogadja a tényt, hogy nem ez az éjszaka lesz az, amelyik után kipihenten, harmonikusan fogja végigvinni a napot.
Igaz, hogy alig múlt éjjel három, de a gondolatai úgy pörögnek, ahogyan nappal se szokott néhány eseménytelenebb napon, és a kanapén ücsörögve, idegesen várja haza az egyébként még jó pár óra múlva hazaérkező szerelmét.
Louis eközben teljesen felpörögve teljesíti a javarészt illuminált állapotban lévő vendégsereg kéréseit, amik olyan italokra vonatkoznak, amelyekről többnyire nem is hallott, olyan kacifántos neveket aggattak rájuk.
Mikor beért, hamar bemutatkozott mindenkinek, ami ugyan nem érdekelt sok mindenkit a mai felügyelőn - vagy nevezhetjük a főnök egyik rosszindulatú csicskájának is -, aki alaposan végigmustrálta Louis kisfiús képét, vékony alkatát, és figyelemre méltóan kerek hátsóját - amikor Louis óvatlanul megfordult, hogy megnézze mi az a harsány, pár fős banda a háta mögött -, majd szólt is a kissé feszengő Lounak, hogy cserélje le ingét egy egyszerű atlétára , amit az engedelmesen meg is tett.
Szóval, most tapadós farmerben, meg egy fekete trikóban parádézik a neonokkal, illetve kisebb emelvényekkel - ahol szétszórtan pár táncos kelleti magát csábítóbbnál csábítóbb mozdulatokkal - szegélyezett asztalok között. A tapasztalt és rutinos pincérekkel ellentétben ő mindig csak egy tálcát cipel, és egy rendelést is szállít ki egyszerre. Mindenkivel folytat egy kis bájcsevejt, ami után kap is rendesen borravalót, vagy rögtön, az italok kiszállítása után, vagy pedig a farzsebében landol pár bankó, némi markolászás kíséretében. Az első ilyennél Louis-t az egyik kolleginája állította meg, nehogy balhét csapjon. Ugyan a többitől is felfordul a gyomra, de egy idő után megszokta, hogy minél jókedvűbbnek, gondtalanabbnak mutatja magát, annál több plusz pénz kerül a markába. Ugyanez a bónusz mennyiség egyenesen arányos azzal, hogy mennyire rázza a csípőjét az asztalok közti fel-le rohangálás közepette. Legnagyobb döbbenetére mind nőktől, mind férfiaktól kap elismerő pillantásokat, pénzt, és néhány gyomrot felkavaró érintést, attól függően, kinek mi tetszik Louis testén. Pedig azt hitte, lerí róla mássága, de most döbben rá, hogy tévedhetett, ugyanis régóta nem forgott olyan társaságban, ami ennyire magába szippantja, és a tudta nélkül kizsigereli az embert, mivel a részeg ember akaratlanul is őszinte, és nincs elég működő agysejtje a normálisnak vélt gondolatai kifejezésére, ezért marad az ösztönös, nem túlzottan átrágott cselekvés.
Louist egyre inkább zavarja a sok izzadt, büdös, piaszagú ember társasága, akiknek egyre jobban megszűnnek a gátlásaik, így nem egyikük vette már a bátorságot arra, hogy a táncosok emelvényeire felmászva ők is előadják a saját vetkőzőműsorukat, ami koránt sem sikerült olyan izgatóra, és a helyzethez mérten szemérmesre, mint azoké, akiknek konkrétan ez a munkája. Ezen felül az is borzolja az idegeit, hogy többen figyelembe se veszik, mit csinál éppen, csak gondolkodás nélkül húzzák az ölükbe, vagy vonják egy ölelésbe. Néhány kollégájánál megfigyelte, hogy ők ilyenkor eltöltenek egy kis időt az illetővel, és az sem kizárt, hogy egy telefonszámmal lesznek gazdagabbak, amik előre megírt cetliken virítanak gondosan becsomagolva az összehajtogatott papírpénz közé. Louis is próbál - szó szerint - simulékonyan viselkedni, de ez nem megy neki olyan könnyen.
Valamikor hajnali négy körül besokall az egyre inkább oxigénhiányban és zajszennyezésben szenvedő bártól, így nagyokat lélegezve, mobiljával a kezében kivonul a hátsó, dolgozóknak fenntartott bejárathoz, ahol a hideg téglafalnak dől, kiélvezve az arcába belefújó kisebb-nagyobb széllökéseket, illetve az éjszaka csendjét.
Már kellően lenyugodva bekapcsolja mobilját, majd gondolkodás nélkül hívja Harryt, aki a harmadik sípolás után fel is veszi.
 - Halló - szól bele a szokásos módon rekedt, kicsit kómás hangjával, Lounak pedig csak most tűnik fel, hogy lehet felébresztette, elvégre ez a mai nap - jobban mondva éjszaka - csak neki jelent hatalmas változást.
 - Felébresztettelek? - kérdezi Louis kicsit szégyelve magát, hogy nem is törődik Harryvel.
 - Fent vagyok, szóval nem - felel a vonal túloldalán lévő már sokkal összeszedettebben, mire Lou is megnyugszik kicsit, és lehunyva szemeit kiélvezi még ezt a pár nyugis percet, míg nem keresi senki se.
 - Akkor jó - motyogja hirtelen azt se tudva, miért hívta fel Hazzát így, az éjszaka közepén.
 - Minden rendben van? - aggodalmaskodik a göndör, kanapén kucorgó férfi, akinek tényleg elképzelése sincs arról, hogy miért hívta fel Louis.
 - Persze, csak elegem lett kicsit, és kijöttem a levegőre - bólogat szórakozottan Lou, habár tisztában van vele, hogy beszélgetőpartnere úgysem látja ábrándosnak mondható arckifejezését.
 - Miből lett eleged? Ugye jól vagy?
 - Jól vagyok szerelmem! - nevet fel Louis hajába túrva, és mivel a hideget már nem tartja olyan jótékonynak, fel-alá kezd sétálni kis körökben.
 - Biztos? - kérdez vissza Harry, mire Louis egy sóhajt hallatva megrázza fejét, miközben azon gondolkodik, mit is feleljen.
 - Egész biztos, mert a pénz gyorsan és könnyen gyűlik annak ellenére, hogy mocskosnak érzem magam emiatt - foglalja végül össze a pozitívumot, illetve a negatívumot egy mondatban, aminek értelmezése egy kicsit tovább tart Harrynek ebben a hajnali órában.
 - Hogyhogy? - nyögi ki Harry, aki hirtelen gombócot érez torkában, amikor arra gondol, milyen megalázó lehet a szerelmének, ha csak egy könnyen megszerezhető, csinos prédának tekintik.
 - Mert nem szoktam hozzá, hogy idegen emberek fogdossanak, ölelgessenek, vagy épp flörtöljenek velem - hadarja kicsit felidegesítve magát ezzel Louis, de igyekszik mélyeket lélegezni, és lassítani tempóján, mert ha így folytatja könnyen sírásba fordulhat ez az enyhe kiborulása. Soha nem tartozott azon emberek közé, akik egy kis kiabálással ki tudják magukból adni a felgyülemlett feszültséget, olyankor mindig csak a dühös könnyek tudják felszabadítani lelkét.
Harry kihasználva ezt a jótékony csendet - hiszen tudja, hogy párjának szüksége van pár percre - fejben gyors összegzést végez, mit is mondhatna neki. Miatta került oda, de ezzel úgy tűnik, már nincs baja Louisnak. Akkor a problémát az jelentheti, hogy az emberek őt csak egy játékszernek látják, akivel - vagy amivel - elszórakozhatnak, hiszen neki tűrnie kell. Mikor Harry felfogja ezt, élesen szívja be a levegőt, mert rádöbben, ő is ezért jött el szívesen az elitnek nevezett társadalom valójában titkokkal, illetve mocsokkal szennyezett gyűrűjéből.
 - Itt vagy? - szipog halkan a telefonba Lou, ezzel kirántva a göndör szépséget a merengésből.
 - Persze - feleli Harry azonnal, és  szemeit lehunyva a halántékát kezdi masszírozni, hogy elmúljon a fejébe költözött tompa lüktetés, ami több mint valószínű, hogy a kialvatlanság miatt van. - Teljesen megértelek, nagyon sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe kerültél miattam. Ha én nem hívom fel a főnököd, ma este legalább együtt lehettünk volna, és tarthattunk volna egy nyugis, összebújós estét, közben meg még ötletelhettünk is volna a maradék pénz megszerzéséről. - Harryn teljesen eluralkodik a bűntudat, amivel Lou tökéletesen tisztában van, viszont nem tudja, hogyan nyugtassa meg Harryt, mert ő is eléggé zaklatott.
 - Semmi gond nincs azzal, hogy felhívtad Portmant. Komolyan. Így nagyobb esélyünk van összeszedni a pénzt. - Louis próbál elszántnak tűnni, hátha akkor Hazz se fogja félteni, és ő se omlik össze olyan könnyen, de nehezen megy, ha arra gondol, hogy vissza kell mennie és ugyanúgy folytatnia mindent.
 - Tudom, de akkor se kellemes itthon ücsörögni, és várni, hátha valaki meg akar majd dugni téged, te pedig kénytelen leszel belemenni a pénz miatt! Amikor eszembe jutott még jó ötletnek tűnt, viszont most már a gondolattól is irtózok. Nem akarom, hogy ott legyél - hadarja Harry, miközben a lábával dobol a szőnyegen, és lélegzet-visszafojtva várja Louis reakcióját.
 - Erre gondoltál volna azelőtt, mielőtt beszerveztél erre a nyomorult helyre, ahol az emberek instant ribancnak néznek - feleli teljes higgadtsággal, a falnak dőlve Louis, ugyanis már egyáltalán nem tud kiigazodni Harryn. Az egyik pillanatban örül és biztatja, a másikban meg siránkozik és aggódó szülőt játszik, amihez Louisnak se kedve, se energiája nincs, és azt kívánja, bárcsak ne hívta fel volna Harryt, mert ahelyett, hogy nyugodtabbá vált volna tőle, csak idegessé és frusztrálttá tette.
- Tessék? Nem mondhatod ezt, Louis! Ezerszer mondtam, hogy sajnálom, te meg folyamatosan megnyugtatsz azzal, hogy nincs probléma. Erre most este benyögöd, hogy minden miattam van! Nem lett volna muszáj elmenned, akkor is ki tudtunk volna találni valamit. És nem mondtam azt se, hogy játssz kurvát - mentegetőzik Harry, de ő is tudja, mekkora baromságokat hadovál, és csak Louist okolja mindenért. Pontosan tudja, hogy az egész miatta van, de könnyebbnek - sokkal könnyebbnek - tűnik az egész, ha megpróbál rákenni mindent. Majd reggel megbeszélhetik, és akkor minden jó lesz, most viszont Louisnak kell teljesíteni, hiszen a családért bármit. Illetve szerettekért - helyesbít majdnem azonnal Harry, aki szája finom bőrét harapdálja megállás nélkül, annyira fél Louistól. Fél, hogy beletörődik, megutálja, összetörik, csalódik benne, valami hülyeséget csinál, vagy épp bántja magát.
Már épp helyesbítene, hogy csak az ijedelem beszélt belőle, amikor Louis kiszakítja magát csendes döbbenetéből, és ő szólal meg előbb:
 - Ezt nem gondolhatod komolyan! Rohadtul elegem van belőled, és minden ellentmondásos, szar cselekedetedből, amiket mostanában művelsz! Miért kell rám kenned az egészet? Ne hülyéskedj, Hazz, nekem eszembe se jutott, hogy egy ilyen minőségtelen, majdnem hogy titokban működő night-clubban üssem el az időt azért, hogy pár erkölcstelen barom röhögve, piától kábultan a farzsebembe csúsztasson néhány bankót! - fakad ki erősen fontolgatva, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül kinyomja a telefont.
- Tudom - adja meg magát Harry halkan, mire Lou kelletlenül felnevet.
- Ó, igen? Tudod!? Na ne röhögtess, szívem! - kacarászik gúnyosan Louis, miközben ujjaival haját gereblyézi rendületlenül, amivel tudat alatt próbálja csillapítani felborzolt kedélyállapotát. - Akkor remélem azt is tudod, hogy hogyan kell elgondolkodnod azon, mennyire kétszínű tapló lettél, miközben a pénzre hagyatkozva... ezt művelted. - Tudja, milyen vádlón beszél, de ez most kikívánkozik belőle.
Valamilyen szinten mind a ketten hibásak, de jelenleg túl nagy köztük a feszültség, túl sok minden történt rövid időn belül, és sajnos az ember természete olyan, hogy mindenben látja a hibát, és okol is valakit - vagy valamit - miatta, de nem keresi a valódi miérteket.
- Ezt beszéljük meg inkább reggel - motyogja Harry tanácstalanul, és mivel a vonal másik végéről semmit se hall, felsóhajt. - Kérlek, szerelmem!
 - Sajnálom, szerelmem - szűri fogai közül Louis közel sem olyan megtörten vagy épp könyörgően, ahogyan Harry beszélt őhozzá.
Harry hallván a kis sípolást - ami azt jelzi, hogy Louis letette a telefont - leejti a készüléket, és az egyik díszpárnába fúrja fejét.
- Az én hibám - szipog, majd átadja magát a fájdalomnak, és utat enged könnyeinek.
Hirtelen nem is tudja, hogy miért okolja magát. Azokért a dolgokért, amiket most - a héten - követett el, vagy ásson mélyebbre, és a kapcsolatuk elején keresse a rothadó darabkát, ami valójában még most is kísérti a rosszabb napokon?
Tudja, hogy nem kellett volna engednie a kísértésnek és felhívnia Portmant. De ő mégis megtette. Aztán mennyit győzködte magát, hogy árulja el Louisnak a történteket, és hogy mi célból telefonált! De nem, egy téves álomba ringatta magát, hogy elaltassa lelkiismeretét. És hova jutott vele? Sehová.