*Fray Liz* Mélyrepülés 3. fejezet

 Fray Liz

Mélyrepülés
Harmadik fejezet

Ugyanolyan elkeseredettnek érzi magát, mint akkor, amikor megismerkedett Louval.
Akkoriban még fogalma sem volt a szexuális beállítottságáról, így azt sem gondolta, mennyire veszélyes játékot űznek ők ketten.
A középiskolában ismerkedtek meg egymással, és mindketten amolyan kiközösítettnek mondható diákok voltak. Ő azért, mert nagyjából mindenkit lenézett maga körül, az évfolyam legokosabbja volt kőgazdag szülőkkel. Erre a kiközösítettségre inkább ő játszott rá, és szép lassan rádöbbent, hogy lehet van - illetve lesz, ha megörökli - pénze meg esze, de egy barátja sincs, ami azért nem a legkellemesebb érzés, főleg ha egy idő után a többiek elkezdik őt kifigurázni. A gimi végére megnyílt, közvetlenebb lett, és valahogy az egyik legnépszerűbb sráccá avanzsált annak ellenére, hogy őt nem a szakadt stílus és a nulla felé hajló intelligencia hányados, hanem a tervezői ruhák, illetve a gyorsan pörgő agy jellemezte.
Louis vele ellentétben teljesen más körülmények között nevelkedett. A szülei már kiskorában meghaltak valami robbanás miatt, míg ő a nagyszüleinél nyaralt. Valójában ő maga sem tudja, mi történt pontosan, talán az egyik idióta lakó szerencsétlenkedett valamit, amivel sikeresen felrobbantotta mind magát, mind a közvetlen szomszédait.
Szóval, a kis Louis szülők nélkül maradt, de a nagyszülei felnevelték és gondoskodtak róla.
A tragédia ellenére mindig vidám kölyök volt, akit imádtak a nagyszülei.
Mire nagyobb lett a nagymamája meghalt rákban, a nagyapja pedig nem tudott róla annyira gondoskodni, ezért Louis kitalálta, hogy átmegy egy másik iskolába, ami közelebb van a városközponthoz, hogy utána el tudjon járni dolgozni.
Ekkor volt a gimnázium utolsó előtti évében, pont, mint Harry, és a véletlen miatt osztálytársak is lettek.
Louis nem találta a helyét az új osztályban, senkit se ismert, meg hát új diákként a már összeszokott klikkek egyike se fogadta be magához. Hamar a gúny tárgya lett kis termetével, vékonyka hangjával, meg fura stílusával, de a kaput az tette be, amikor valahogy kitudódott, hogy meleg.
Harry már nem is emlékszik rá, hogyan tudta meg szép lassan mindenki, viszont az eléggé beleitta magát az emlékezetébe, hogy néha még a tanárok is beszóltak neki emiatt.
Harry - annak ellenére, hogy elég népszerű lett addigra - nem piszkálta (valójában nem is érdekelte akkor még a kis, vézna srác), csak csendes megfigyelőként végignézte, hogyan omlik össze.
Az elején még próbálta poénnak venni, aztán úgy csinált, mint akit nem érdekelt, de Harry végignézte, hogy az alapból igencsak szép arc miként lesz beesett, hogyan lesznek egyre sötétebbek a karikák a szemei alatt, illetve hogyan sokasodnak karján a hegek.
Egyszer olyannyira maga alatt volt, hogy nem tudott írni. Folyamatosan remegett a keze, amit Harry szintén látott, de nem szólt egy szót se, mert fogalma sem volt, mit kell tenni ilyenkor. Inkább megvárta a nap végét, aztán lefénymásolta saját jegyzeteit, majd egy szó nélkül Lou elé csúsztatta. Most is emlékszik, milyen félénken mosolygott csak rá, és amikor viszonozta azt, halványan el is pirult.
Ott kezdődött minden.
Attól a naptól kezdve valahogyan szavak nélkül - pillantásokkal, kis mosolyokkal - kommunikáltak egymással. Louis kicsit jobban érezte magát Harry miatt, akinek először zöld szemei ragadták meg, ahogy pedig múltak a napok, hetek, hónapok, szép lassan és visszavonhatatlanul belé szeretett.
Harry pedig csak figyelt rá, és segített neki, amitől ő is jobban érezte magát, viszont azt már nem tudná megmondani, hogy hogyan. Talán jobb embernek, mert végre nem csak önmagával törődött?
Szépen csendesen voltak ők barátok, és kezdtek el érdeklődni a másik iránt, de Louisnak nem volt elég bátorsága megtenni az első lépést, Harry meg olyannyira összezavarodott az akaratlanul is eszébe jutó - néha eléggé zavarba ejtő - dolgok miatt, hogy egy idő után kerülni kezdte őt.
Hazz hetekig levegőnek nézte Lout, aki emiatt újból elkeseredett lett, és szépen megint a gödör aljára került. Talán még mélyebbre is, mint azelőtt, hogy Harry kiemelte, illetve megmutatta volna neki egy pillantra, hogy milyen jó érzés az, ha egy kicsit törődnek az emberrel.
A végzős év elejére Louis nagyapja kórházba került, így Lounak az eredményei - finoman fogalmazva is - elég szarok lettek, amire ugyan Harry felfigyelt, mégis próbált érdektelennek látszani. Egészen addig ment neki, amíg véletlenül meg nem hallotta, amint az osztályfőnökükkel beszél - illeve az ofő osztja Louist - arról, hogy mennyire semmire kellő, nem tud semmit, és ha ezt így folytatja semmire nem viszi az életben. Vagyis a szokásos szöveg, amivel úgy általánosan a felnőttek ajándékozzák meg a már majdnem nagykorúakat, hogy motiválják őket. Harry nem is foglalkozott volna ezzel, ha nem az összetört, teljesen tanácstalan Louról lett volna szó.
A folyosón kivárta a beszélgetés végét, majd megvárta, hogy elmenjen mellette a tanár. Utána rögtön a terembe ment, ahol legnagyobb döbbenetére Louis sírt halkan az egyik padra borulva. Harry olyan kicsinek és törékenynek látta, hogy azonnal leült mellé és átölelte.
Louis persze elhúzódott, bizalmatlanul méregetve a tavalyi tanév vége óta nem is látott Hazzát, akinek nem tudta hova tenni ezt a kedves gesztusát akkor sem, ha ez hónapokkal ezelőtt teljesen megszokott volt.
Végül Harry elérte, hogy Louis beszéljen kicsit magáról. Két óráig maradtak bent a teremben, egészen addig, amíg a gondnok be nem jött és küldte el őket, mondván, hogy ideje lenne bezárni a sulit.
A két srác a bejáratnál vált csak el egymástól, és Harry már épp indult volna a kocsija felé, mikor Louis hirtelen a nyakába ugrott, és szorosan megölelte, ami után persze hebegve magyarázott mindenfélét, de Harry alig fogott fel belőle valamit, annyira lekötötte milyen édes mimikája van. Megvárta, hogy elmondjon mindent, ami csak eszébe jutott, aztán belé karolt, és minden szó nélkül beültette a kocsijába, majd kijelentette, hogy hazaviszi.
Másnap reggel Louis épp indult volna, hogy elérje a buszt, amikor két rövid dudaszót hallott az út túloldaláról. Hitetlenkedve futott át a kocsihoz, ami Harryé. A göndör széles mosollyal, péksütivel és kávéval várta őt, amitől apró pillangókat érzett a hasába, és olyannyira boldognak meg elevennek érezte magát, hogy egy puszit nyomott Harry gödröcskés arcára, amit az nevetve fogadott.
Ezek után minden jobb lett Lounál.
Harry vitte reggel, azt Louis viszont mindig visszautasította, hogy haza is vigye, mert nem akart neki beszámolni a munkahelyéről.
Harry néha még korrepetálta is, amitől nem sokat, de javultak Louis eredményei.
Az év vége felé szokta megrendezni az iskola a szokásos végzős bált, ahova Harry természetesen egy csinos lányt is elhívott, mert még magának se akarta bevallani, hogy vonzódik Louhoz.
Louis is elment, viszont egyedül, és nulla kedvvel. Kötelező esemény volt.
Harry végig kényelmetlenül érezte magát a lány miatt - akinek már nem is tudja a nevét -, és szemeivel Louist kutatta. Mikor meglátta az egyik sarokban a falnak támaszkodva, valami bugyuta indokkal otthagyta a szőkeséget, és a kis kékszemű legnagyobb döbbenetére rögtön, mindenféle köszönés nélkül felkérte egy táncra. Nem foglalkoztak a rosszalló pillantásokkal, Harry már teljesen biztos volt abban, hogy mit akar, ugyanis az Lou volt. Az agyonsminkelt, agyonparfümözött, agyonhidrogénezett csaj miatt döbbent csak rá, amiért még most is hálás neki, hívják bárhogy.
Az este Louis hagyta ledönteni a gondosan maga köré épített falat, és már a kocsiban Harrynek esett egy esetlen, de szenvedélyes csókkal, miközben egyre csak azt motyogta, mennyire szereti Harryt.
Szóval, ők ketten egymásra találtak, és lassan mindent megtudtak a másikról, ami Louis nagy döbbenetére nem hogy elrettentette volna őket, csak még inkább megszerették egymást.
A tavasz végén Louis nagyapja is meghalt, amitől teljesen magába zuhant, Harry is alig bírta vigasztalni. Egy egész hétvégét töltöttek együtt Louiséknál. Valójában semmit nem csináltak azon kívül, hogy Louis sírt és beszélt Harryhez bújva, a göndörke meg gondoskodott róla.
Az érettségi idején Louis még inkább magába zuhant, mert egyik vizsgája se sikerült neki úgy, ahogy szerette volna. Harryvel se beszéltek annyit, alig találkoztak, mert őt csak az foglalkoztatta, hogy minél magasabb pontszámot érjen el.
Mikor lement az egész hercehurca, Louis kábé egy roncs volt, Harry pedig nagy örömmel ecsetelte neki, milyen jó lesz ezentúl, mert majd bemutatja a szüleinek, aztán együtt elköltöznek valahová. Harry az egészet eltervezte, Lou viszont csak egyetértett vele.
A bemutatás végül nem sikerült túl jól. Harry szülei azt se tudták, hogy a fiuk meleg, ezért kiakadtak, és az eredetileg békés vacsora családi vitává alakult át, amiben a szenvedő alany Louis lett, mert Harry apja az egészért őt okolta.
Louis annyira rosszul lett, hogy minden szó nélkül bevonult a fürdőszobába. Talán nem is vette észre senki, annyira el voltak merülve egymás szidásába, mindenesetre Louis annyira elkeseredett lett, hogy nem látott más utat a menekülésen kívül . Szabadulni akart a folyamatos elvárásoktól, az emberek vizslató, már-már gyűlölködő tekintetétől. Ugyanakkor Harryt is meg akarta menteni attól, hogy tönkretegye. Egyedül is érezte magát, hiszen minden rokona meghalt már, ő pedig magára maradt. Igaz, hogy itt van neki Harry, de ugyan meddig?
Ezekkel a gondolatokkal terhelve fogta régi ismerősét, és egy, az eddigieknél mélyebb vágást ejtett könyökhajlatánál.
Eközben lent folyamatosan halkult a vita. Harry már nem talált érveket, a szülei pedig nem bírták elfogadni, hogy az ő tökéletesnek vélt fiacskájuk - az ő szavaikkal élve - egy mocskos, seggnyaló buzi legyen.
A beállt csendbe mindenkinek feltűnt Louis hiánya, ezért keresni kezdték. A szülők azért, mert ki akarták rakni a szűrét, illetve kellően megfenyegetni, amiért elcsavarta Harry fejét, míg Lou szerelme csak aggódott, hiszen tisztában volt vele, milyen instabil állapotban van.
Mire Harry rátalált Louisra, annak már kisebb pocsolya gyűlt véréből. Egy pólóval kötötte be a sebet, nehogy még nagyobb legyen a vérveszteség, és mára karjaiban tartva szaladt vele lefelé, mikor az apja megállította, és szólt neki, hogy hagyja a srácot, így jobb lenne mindenkinek.
Harryben akkor elpattant valami. Nem értette, hogyan mondhat valaki ilyet a saját gyerekének, főleg ha a szóban forgó személy annak a szerelme. Finoman félrelökte apját, majd összepréselve száját - nehogy megadja nekik azt az elégtételt, hogy hadakozni kezd velük - se szó, se beszéd kicipelte a kocsihoz.
Bevitte a kórházba, ahol Louis végül pár napot benn is töltött.
Harry ez idő alatt úgy viselkedett a szüleivel, mint ahogy az idegenekkel szokás. Köszönt nekik, és ha kérdezték, válaszolt, de semmi más. Elcsente az egyik ritkán használt bankkártyájukat, amiről a városban lévő különböző bankautomaták segítségével fokozatosan leszedett minden pénzt.
Vett két repjegyet is, nézett maguknak ideiglenes szállást valahol Amerikában. Ha ilyen maradi, idióta szülei vannak, akik nem fogadják el, hogy a saját neméhez vonzódik, ezt kell tennie, Louis pedig nem fog ellenkezni, mert neki - sajnos - senkije sincs rajta kívül.
Pár nappal később, amikor Louist kiengedték, Hazz elindult érte, de az anyja megállította, és rákérdezett, hova megy, mire a fiú, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, halál nyugodtan kijelentette, hogy Louisért.
Erre a nő elviharzott, majd másodpercekkel később az apjával tért vissza. Arra a kiabálásra Harry a mai napig emlékszik, hiszen olyan rémes dolgokat még senki nem mondott neki, amiket akkor - az állítólag szerető - szülei.
Vagy negyed óráig hallgatta, amint szidják őt. Végig tűrte, egyszer sem szólt vissza, csak apja utolsó kérdésére válaszolt, ami az volt, hogy marad és hátat fordít-e annak a buzi korcsnak, vagy elmegy érte, mire Harry teljesen magától értetődően azt felelte, hogy megy. Apja kárörvendően - vagy visszagondolva inkább pszichopatán és betegen - felnevetett, majd úgy indult a látszólag érzelmektől mentes Harry felé, mint egy felbőszült bika, aztán eléérve a göndör fürtökbe markolt, aztán szabályosan kivonszolta magával a ház elé, ahol a képébe üvöltött, hogy ő már többé nem a fia, és takarodjon a házától. Ugyanúgy hajánál, illetve fejénél tartva meglökte, ezért Harry nekiesett a kerítésnek. Az őrjöngő férfi már készült volna, hogy ütésekkel sújtsa fiát, de annak anyja szaladt ki a házból kissé lesápadva, és a két férfi közé ugrott, mire az apa szitkozódva hátrált el. A nő csak nézte Harryt, aki megrázva fejét elfordult tőlük, majd zsebéből kiszedve a kulcsot beült a kocsiba, azzal a keserű gondolattal, hogy így legalább nem kell titokban elmennie, hiszen úgyis elzavarták az imént.
Végül valóban megszöktek - pontosabban elmentek, mert Harryt konkrétan elküldték -, és pár hetet egy kisebb hotelben töltöttek.
Az első két év nem volt rossz. Louis jól lett és Harryvel falták egymást, őrülten szerelmesek voltak - igaz, még most is -, de sajnos semmi mással nem foglalkoztak. Elherdálták a Harry által elhozott pénzt, ami az alkalmi munkák ellenére is igencsak fogyni kezdett.
Aztán szép lassan oda lyukadtak ki, ahol most vannak. Próbáltak megélni a lehető legjobban, ami nem mindig jött össze, viszont a kapcsolatuk elején fellépő nehézségek és bukkanók ellenére végig kitartottak egymás mellett, ugyanúgy szeretve és tisztelve egymást, mint amikor még csak bimbózott a kapcsolatuk.
Most pedig? Az anyagi helyzetük miatti válságot engedték beszivárogni az érzelmek közé, amiről Harry pontosan tudja, milyen mérgező lehet.
A szülei is a pénz, illetve a gazdagság számító világa miatt hidegültek el egymástól és lettek teljesítménycentrikusak. Hazz nem akarja, hogy Louval ők is oda jussanak, mert akkor lennének csak igazán elcseszettek. Amíg szeretnek és van miért mosolyogniuk, nincs ok az aggodalomra.
Harry az utóbbi gondolatán (talán félig álmában) mosolyog, miközben megfogadja magának, hogy hamarosan rendbe tesz mindent, illetve addig piszkálja az ő kicsi szerelmét, amíg az meg nem bocsát neki.